Új Múzeum Méheknek

Méhdemokrácia, rajintelligencia, ehető méhbábok, közösségi méhészet – a Műcsarnokkal együttműködésben megvalósuló Közösségi Méz projekt keretében négynapos programsorozattal nyílik meg csütörtökön a rendhagyó művészeti kezdeményezés a Műcsarnok hátsó teraszán.

2013. augusztus 22–25.
Új Múzeum Méheknek
Megnyitóhétvége
Műcsarnok hátsó terasz
                                                                                
Két hónapos műhelymunka után augusztus 22-től a nagyközönségnek is bemutatkozik Magyarország és Budapest első városi méhészete a Hősök terén, a Műcsarnok hátsó teraszán. Az alapötlet a frankfurti székhelyű finger művészcsoporttól származik, amelynek tagjai, Florian Haas és Andreas Wolf az elmúlt években Németország több nagyvárosában alakítottak ki közösségi méhészeteket és indítottak el úgynevezett vegyes méhészcsoportokat. A budapesti kísérlet július elején kezdődött csaknem 40, különböző korú, hátterű és élethelyzetű érdeklődő bevonásával, akik betekintést nyerhettek a méhészkedés és a mézkészítés alapjaiba, valamint közösen gondozzák a szorgos rovarokat.
Közösségi méhészkedés a Műcsarnok hátsó teraszán. Fotó: Seprűs Péter
A művészeti projekt részeként, és egyúttal egy négynapos programsorozat nyitányaként augusztus 22-én, csütörtökön 18órakor a Műcsarnok hátsó teraszán felállított kaptárok tetején nyílik meg az Új Múzeum Méheknek. A szokatlan kulturális intézmény három makettszerű termébe a méhek berepülhetnek, a látogatók pedig kívülről nézhetik meg a rendhagyó, tematikus kiállításokat. Az augusztus 22-i megnyitón a német művészek, a szervezők és a méhészcsoport tagjai rendhagyó tárlatvezetéseket tartanak, valamint a vendégek megkóstolhatják az első budapesti közösségi mézet is.
A Közösségi Méz a Műcsarnokkal együttműködésben megvalósuló független kezdeményezés.
Kurátor: Erdődi Katalin
Andreas Wolf tárlatvezetése (elöl Florian Haas)
A megnyitóhétvége részletes programja
augusztus 22. csütörtök
18.00-21.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban) a finger csoporttal, a Közösségi Méz szervezőivel és a vegyes méhészcsoport tagjaival
19.00 Megnyitóbeszéd: Kisspál Szabolcs képzőművész
19.30 A WESSLING független laboratórium ismerteti a Közösségi Méz keretében pergetett városi méz laborvizsgálatának eredményeit
20.00-21.00 Beszélgetés a finger csoport művészeivel
21.00-22.00 Koncert – kísérleti zene és méhzümmögés (Makkai Dániel – klarinét, Molnár András – elektronika, Somló Dávid – gitár)
Folyamatos program: városi mézkóstolás, pop-up méhészeti könyvtár, citromos mézvíz koktél
augusztus 23. péntek
14.00-18.00 Múzeum-nyitvatartás
16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
18.00-20.00 Méhdemokrácia: mit tanulhatunk a méhektől a demokráciáról?
Filmvetítés és beszélgetés Thomas D. Seeley Méhdemokrácia (The Honeybee Democracy) c. könyve kapcsán, meghívott vendégekkel
  Közösségi mézkóstolás
augusztus 24. szombat
14.00-18.00 Múzeum-nyitvatartás
16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
Éjszakai különkiadás: Méhek a B oldalon
21.00-22.00 Éjjeli tárlatvezetés zseblámpákkal, fókuszban a méhek életének sötét oldala: zombiméhek, a herék harca, gyilkosság az anyabölcsőben
22.00-00.00 Filmvetítés: Invasion of the Bee Girls (1973, B kategóriás horrorfilm)
augusztus 25. vasárnap
14.00-18.00 Múzeum-nyitvatartás
14.00-16.00 Családi program: városi mézkóstolás és mézuzsonna, méhviasz-mécses és vázakészítés kicsiknek és nagyoknak
16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
 
A múzeumlátogatás és a kísérőprogramok ingyenesek.
Tárlatvezetések a megnyitóhétvégén (30 perc): 
Teljes árú 500 Ft, kedvezményes 300 Ft
Kedvezményre jogosult: diák, nyugdíjas (igazolvány felmutatása ellenében).
A tárlatvezetésekre a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés ajánlott.
 
A Műcsarnok jelenleg látható kiállításai
2013. szeptember 1-ig
Kerstin Ergenzinger – Vörös zaj
M0
2013. szeptember 7-ig
A művészet él!  Körösényi Tamás kiállítása
Kiállítótér



Népszerű bejegyzések