A Google után az EY a világ legvonzóbb vállalata

Ismét az EY-t választották a világ legvonzóbb tanácsadó cégének az egyetemisták. A vállalat az összesített listán a második helyet szerezte meg a Google után – derül ki a nemzetközi munkáltatói márkakutatással foglalkozó Universum Global legfrissebb felméréséből.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a fiatal generáció számára mi vagyunk a legvonzóbb cég a szektorban. Az üzleti szféra számára is fontos üzenetet hordoz ez az elismerés. Garanciát jelent arra, hogy a legképzettebb és legfelkészültebb szakembereket foglalkoztatva hosszútávon is minőségi szolgáltatásokat kínáljunk ügyfeleink számára. Stratégiánk sikerét az is jelzi, hogy az EY Magyarországon és nemzetközi szinten is növekszik, az elmúlt pénzügyi évben több mint tíz százalékkal bővítettük munkatársaink számát" – mondta Debreczeni Dóra, az EY HR-igazgatója. 

Az EY-t 2012 után idén másodjára választották meg a világ legvonzóbb tanácsadó cégének a Universum Global listáján. A felmérésben 94 ezer gazdasági és üzleti tanulmányt folytató egyetemistát kérdeztek meg a világ 12 legmagasabb GDP-jével rendelkező országában. Az összesített listán a nemzetközi tanácsadó cég a második helyet szerezte meg a Google után. 

Az elmúlt egy évben az EY számos munkavállalói elismerésben részesült: a Universum Global tavalyi elismerése mellett a Trendence Institute és a Great Place to Work Institute listáin is a szektor legvonzóbb cégének választották. 

A könyvvizsgálattal, üzleti-, adó-, és tranzakciós tanácsadással foglalkozó cégnél több mint ötszázan dolgoznak jelenleg Budapesten. Az EY világszinten is növekszik, az egy évvel korábbi 152 ezer főről mára 167 ezerre bővült a munkatársak létszáma. A vállalat a világ több mint 140 országában van jelen, összesen több mint 700 irodával.

Népszerű bejegyzések