Fokozott felügyelet a vonatokon és az állomásokon a közbiztonság érdekében

Az utasok és a vonatokon szolgálatot teljesítő vasutasok biztonsága illetve a vasúti járművek, eszközök védelme kiemelt feladata a MÁV-csoport leányvállalatainak. A vasúttársaság ennek érdekében mindent megtesz, hogy az utasai és a dolgozói sérelmére, illetve az eszközpark kárára elkövetett bűncselekmények száma csökkenjen. Ehhez a készenléti rendőrség munkatársainak, a vasútőröknek és a polgárőröknek a folyamatos együttműködésére is szükség van. A polgárőr-egyesületek korábban  a jogszabályi környezetnek megfelelve  a tevékenységüket a székhelyük szerinti településen végezhették, azonban a 2012. évi CXX. törvény kedvező változásainak köszönhetően lehetővé vált a területi megkötés nélküli polgárőri szolgálatellátás, így az már a közlekedő személyszállító vonatokon is lehetséges.
A MÁV-START Zrt. a módosítás adta lehetőségeket kihasználva, a mai napon együttműködési megállapodást kötött három polgárőr egyesülettel, ez által is növelve az utasok és az utazószemélyzet, valamint a járműpark biztonságát. A többségében vasutas munkavállalókból szerveződött csoportok tagjai a szakmai ismereteik és gyakorlatuk alapján otthonosan mozognak az állomások területén és a vonatokon, továbbá rendelkeznek a szolgálatellátáshoz szükséges személy- és helyismerettel. Az érintett három egyesület: a Vasúti Polgárőr Egyesület (Budapest), az Első Pécsi Vasutas Polgárőr Egyesület, és a Celldömölki Vasutas Polgárőr Egyesület tagjai társadalmi megbízatásként, anyagi ellenszolgáltatás nélkül teljesítenek szolgálatot. Aközlekedő vonatok kísérésén túl ügyelnek a vasútállomások közforgalom számára megnyitott területein a közrend, közbiztonság fenntartására, bűnmegelőzési járőrszolgálatokat látnak el a tárolt vasúti járművek kárára elkövetett cselekmények felderítése, megelőzése érdekében. Önállóan, vagy járőrtársként, rendőrök, vasútőrök, jegyvizsgálók mellett, vagy a peronkapus ellenőrzések megerősítése érdekében is besegíthetnek. A ma megkötött együttműködési megállapodások 120-130 polgárőr együttműködését jelenthetik a mindennapokban. A vasúttársaságnak szándékában áll további egyesületekkel is erősíteni a vonatokon és az utasforgalmi területeken a közbiztonságot.

Népszerű bejegyzések