Kerüljük a hirdetést a közösségi oldalakon?

Egyre többen használják üzleti célra a közösségi oldalakat, többek között ennek köszönhető a LinkedIn és a Google+ előretörése – derült ki a KutatóCentum friss felméréséből. A hirdetőknek ugyanakkor érdemes figyelembe venniük, hogy a napi szintű közösségimédia-használók egyharmada nem figyeli az ezeken az oldalakon megjelenő reklámokat.
A legalább egy közösségi oldalt használó magyar internetezők 91 százaléka rendelkezik Facebook profillal, amit nagy részük rendszeresen látogat is a KutatóCentrum 2013-as Web 2.0 Reportjának adatai szerint. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy ma már a cégek számára is szinte megkerülhetetlen a Facebook-jelenlét, hiszen nagyon jó elérést biztosít számukra.
Ezzel párhuzamosan a szakmai kapcsolatépítés platformja, a LinkedIn is egyre komolyabb tényezővé válik: míg 2012 novemberében még csak a megkérdezettek 6 százaléka regisztrált az oldalra, 2013 júniusára már 10 százalékuk. Ugyanakkor az aktív tagok aránya jóval alacsonyabb, mint a Facebook esetében. A szolgáltatást elsősorban a budapestiek használják, s mivel szakmai jellegű portál, regisztráltjainak túlnyomó többsége diplomás.
A Twitter is erősödött: 2012-ben a felmérésben részt vevők 14 százaléka volt regisztrált tagja az oldalnak, 2013-ban pedig már 21 százalékuk. Az aktivitás ennél is nagyobb növekedést mutat: míg tavaly csak minden hetedik tag volt aktív felhasználó, addig idén már minden harmadik regisztrált rendszeresen twitterezik.
A Google kikerülhetetlenné teszi a Google+ regisztrációt
Az üzleti kommunikációban egyre nagyobb szerep jut a Google+ szolgáltatásnak is, melyhez sok vállalat keresőoptimalizálási okokból csatlakozik: a regisztráltak aránya 1 év alatt 37 százalékról 47 százalékra nőtt, és a tagok egyharmada rendszeresen látogatja is az oldalt. „A Google mindent megtesz a szolgáltatás táborának növelése érdekében: a Gmail-felhasználók szinte ki sem tudják kerülni, hogy a rendszer regisztráltassa őket. Ugyanakkor ez az erőteljes pull stratégia az adatokban is meglátszik: míg az elérési mutató rendkívül dinamikusan növekszik, az aktivitás szinte alig emelkedett" – mondta el Hámori Zsuzsa, a Hírek Média stratégiai és üzletfejlesztési menedzsere, közösségimédia-szakértő. –  „A Google által választott út ugyanakkor hosszú távon sikeres lehet: várhatóan ha a Google+ regisztrációs tábora elér egy kb. 60 százalékos szintet és a véleményvezérek elkezdik aktívan használni a szolgáltatást, hirtelen megugrik majd az aktivitás is."
Reklámvakság a közösségi oldalakon
A szakmai közösségi oldalak táborának növekedése mellett a vállalatok közösségi jelenlétének erősödését igazolja az is, hogy egyre többen használják ezeket az oldalakat üzleti célokra: míg 2012-ben a kutatásban részt vevők 9 százaléka nyilatkozott így, addig idén már 12 százalékuk.
„A felhasználók elérésére több lehetőség is kínálkozik a vállalatok számára, ugyanakkor jó tisztában lenniük azzal, hogy a napi szintű felhasználók egyharmada nem figyeli a közösségi oldalakon megjelenő reklámokat, és mindössze 26 százalékuk használ szívesen alkalmazásokat, vagy lép be különféle csoportokba" – mondta el Györke Zsuzsanna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.
Az adatok is azt mutatják, hogy a vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, ha marketing és sales tevékenységük során hatékonyan szeretnék használni a közösségi média felületeket. „A terület diverzifikálódása egyre inkább abba az irányba mutat, hogy a szektor kitermeli a maga specialistáit, akik erre a témára fókuszálva hosszú távon jobb eredményeket tudnak felmutatni, mint ha a vállalatok maguk próbálkoznának a közösségi média üzleti célú alkalmazásával" – mutatott rá Hámori Zsuzsa.
A KutatóCentrum közösségi média felmérésének teljes elemzése letölthető a piackutató weboldaláról.
A kutatás hátteréről:
A cikk adatai a KutatóCentrum kutatásának eredményein alapulnak, mely 2013. június 21. és 24. között online adatfelvétellel zajlott. A felmérésben 1210-en vettek részt, a minta életkor és nem tekintetében reprezentatív a legalább egy közösségi oldalt használó internetezőkre.

A KutatóCentrum honlapja: www.kutatocentrum.hu

Népszerű bejegyzések