Lufik, marcipán szívek, zene és mosoly a Turizmus Világnapján


Az ország számos pontján készültek meglepetésekkel a Turizmus Világnapja alkalmából. Amellett, hogy a nemzeti turisztikai marketingszervezet munkatársai személyesen kedveskedtek apró ajándékokkal a járókelőknek, számos programmal igyekeztek emlékezetessé tenni ezt a napot mindenki számára. 
Budapesten és számos vidéki nagyvárosban köszöntötték a turistákat a Turizmus Világnapján. A fővárosban a Magyar Turizmus Zrt. trikolor szívecskés pólót viselő munkatársai például léggömböt és marcipán szívet osztogattak s egy-egy palack ásványvizet is átnyújtottak a járókelőknek. Utóbbi az esemény központi témáját, a turizmus és a víz kapcsolatát jelképezte. A Turizmus Világnap szervezője, a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) ugyanis ebben az évben a Földön rendelkezésre álló tiszta ivóvíz fontosságára, annak megóvására igyekezett felhívni a figyelmet. Mind a fővárosban mind a vidéki helyszíneken számos programon, például tematikus vezetett sétákon lehetett részt venni ezen a napon.
Az MT Zrt. munkatársai, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit 
Kft.-vel, valamint az V. kerületi polgármesteri hivatallal együttműködve a város hat helyszínén – a Vörösmarty téren, az Erzsébet téren, a Deák téren, a Szent István téren, a Liszt Ferenc téren és Fővám téren – találkoztak a turistákkal 10 és 15 óra között.
 A léggömbök a gyerekek körében arattak osztatlan sikert, s a felnőttek szívét is sikerült megnyerni egy-egy aprósággal. Ismét igazolódott a gondolat, mely szerint a ene nem ismer határokat: a Zeneakadémia által a Liszt Ferenc téren rendezett szabadtéri minikoncertet tapssal és hangos ovációval fogadták az arra járó külföldiek. Denéné Tóth Marianna vezérigazgató és Horváth Gergely turisztikai vezérigazgató-helyettes az MT Zrt. munkatársaival együtt köszöntötte a turistákat a Liszt Ferenc téren és a Bazilika előtt. Meglepetésekben részesültek pénteken délután Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasai is: A repülőtéren Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Horváth Gergely, az MT Zrt turisztikai vezérigazgató-helyettese fogadta apró ajándékokkal az utazókat.
A Turizmus Világnap sikeréhez az MT Zrt. külképviseletei és regionális marketing igazgatóságai (RMI) is hozzájárultak. Magyarország valamennyi turisztikai régiójában külön meglepetésekkel készültek és az RMI-k a régiós partnereik bevonásával ünnepelték meg az idei Világnapot.A vendégbarát akciókba bekapcsolódtak a Tourinform irodák is.
Az MT Zrt. felhívására az ország valamennyi turisztikai régiójából érkeztek kreatív felajánlások a szolgáltatók részéről is. A belföldi turizmusban érintett szolgáltatók közül sokan a kapcsolódó hétvégére is kiterjesztették akcióikat. Saját készítésű ajándékok, meglepetés kedvezmények, nyereményjátékok, Turizmus Világnapi bekészítések, köszöntők, kedves szavak és természetesen a résztvevők legszebb mosolya biztosította, hogyidén is ünnep legyen a Turizmus Világnapja.
A cél a turisztikai szakma és a hazai lakosság figyelmének felhívása a vendégszeretet, a vendégbarát viselkedés jelentőségére, a folyamatos szemléletformálás szükségességére. Az akcióval tudatosítani kívánják a szervezők, hogy a turizmus milyen fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban.
A Turizmus Világnapi akciók részletei, az egyes helyszínek és akciók elérhetők az MT Zrt. honlapján, az alábbi linken: http://itthon.hu/turizmus-vilagnap-2013, vagy a társaság Élmény itthon Facebook oldalán: http://www.facebook.com/elmenyitthon?notif_t=fbpage_admin

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések