A TakarékPont a Nevelőszülők Napján: a TakarékMatrica Program sikeresen startolt

Szeptember elején indult útjára a TakarékMatrica Program, amely a régi takarékbélyegek mintájára segít a gyerekeknek, hogy játékos módon tanulják meg tudatosan kezelni pénzügyeiket. A TakarékPont programjának első hónapja sikeresnek bizonyult, az eredmények azt mutatják, hogy az érdeklődés és a Csemete számla igénylések száma várakozáson felüli. A Program sikerességéhez hozzájárul, hogy országszerte elérhető, hiszen jelenleg 24 takarék 457 kirendeltséggel várja azokat a szülőket és gyermekeket, akik Csemete számlát szeretnének igényelni.
Legutóbb 2013. október 6-án, a Fővárosi Állat- és Növénykertben megrendezett Nevelőszülők Napján találkozhattak az érdeklődök a TakarékMatrica Programmal. A TakarékPont 2013-ban fogadta örökbe a Tücsök névre hallgató nőstény nílusi vízilovat, aki idén ünnepelte 40. születésnapját. A budapesti Állatkert hagyományteremtő módon, több mint 20 évvel ezelőtt indította be örökbefogadási programját. Immár több ezren tagjai a nevelőszülői közösségnek, amely révén olyan különleges esemény részesei is lehetnek, mint az Állatkerti Nevelőszülők Találkozója, ahol például az örökbefogadott állat gondozójával beszélgethetnek a kedvencükről. „Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy Budapestnek olyan Állatkertje van, amelyet nem csak itthon, hanem nemzetközileg is számon tartanak. Fennállásának 147 esztendeje alatt soha ilyen értékű, ilyen gazdag állatállománnyal és ennyi értékes szaporulattal nem bírt: jelenleg 1067 féle állat van, ezzel a számmal pedig a világon kevés állatkert rendelkezik" - mondta prof. Dr. Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója.
   

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban


Népszerű bejegyzések