Fát ültet a LeasePlan

A LeasePlan Hungária Zrt., hazánk egyik vezető flotta- és gépjárműkezelő vállalata is csatlakozott a MillionTreesProject nagyszénászugi faültetési kezdeményezéshez, mely projektben a WWF Hungary és a Pilisi Parkerdő Zrt. is közreműködik. A flottakezelő minden munkatársa nevében egy-egy fával járult hozzá a program sikeréhez.

A MillionTreesProject ez év elején indult útjára azzal a céllal, hogy a program keretében legalább egymillió fát ültessenek el a világ minden táján. A LeasePlan által támogatott kampány célja, hogy Nagyszénászug védett területén minél több őshonos facsemetét ültethessenek el ősszel, ezzel segítve az ott zajló élőhely-helyreállítást. A flottakezelő tisztában van azzal, hogy a lízingpiac meghatározó szereplőjeként felelős a tisztább és fenntarthatóbb környezetért, ezért csatlakozott az országos programhoz, és 80 munkatársa nevében 80 fával támogatta a fokozottan védett erdő természetes vegetációját. 

A MillionTreesProject azonban nem az egyetlen zöld projekt, melyben a LeasePlan részt vállal. A GreenPlan az első olyan világméretű, környezetvédelmi program, amelyet egy gépjárműkezelő vállalat hívott életre. Ezt a több lépésből álló tervet annak érdekében alkotta meg a vállalat, hogy segítse ügyfeleit gépjárműflottájuk károsanyag-kibocsátásának csökkentésében, hiszen a járművekből származó CO2 a Föld összes CO2 kibocsátásának 12%-át teszi ki. A program azt is lehetővé teszi számukra, hogy gépjármű-flottájuk üzemeltetését bevonhassák a társadalmi felelősségvállalási és mobilitási programjukba. 

„Flottakezelőként nagy felelősséggel tartozunk a tisztább levegőért és az élhetőbb környezetért. Éppen ezért évről-évre igyekszünk olyan kezdeményezéseket keresni és támogatni, melyekkel hozzájárulhatunk mi is környezetünk védelméhez. Ezen programok mellett azonban partnereink figyelmét is a környezetkímélő közlekedés felé próbáljuk irányítani – így például hibrid autók használatára és az üzemanyag-felhasználás csökkentését eredményező vezetési technikákra ösztönözzük őket" – mondja Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója. 

A facsemeték Nagyszénászugban, a Csíki-hegyek lábánál elterülő erdőben kerülnek elültetésre, hogy élőhelyként szolgálhassanak megannyi állat- és növényfajnak. 

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések