Továbbra is jelentős többletet mutat Magyarország külkereskedelmi mérlege

2013 júliusában az export mértéke 7,4 százalékkal, míg az import volumene 6,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, amely így az év hetedik hónapjában 448 millió eurós többletet mutatott. A Kormány befektetőbarát politikájának eredményeként a közelmúltban megvalósult nagyberuházások az előző évit meghaladó külkereskedelmi többletet jelenthetnek 2013 egészére nézve.
Az idei év első hét hónapját tekintve is jelentős emelkedés tapasztalható: a kivitel volumene 2,6, a behozatalé pedig 3,7 százalékkal volt magasabb a 2012 azonos időszakában mért értéknél. A külkereskedelmi mérleg aktívuma a 2013. január-júliusi időszakban csaknem 4 milliárd eurót tett ki, amely közel azonos az előző év azonos időszakában mért szinttel.
2013. első hét hónapjában az import több mint 45 százalékát, az export 53 százalékát kitevő gépek és szállítóeszközök külkereskedelmének import- és exportvolumene egyaránt 2,8 százalékos emelkedést mutatott. Ezen belül a közúti jármű külkereskedelmi forgalma mindkét relációban dinamikusan növekedett, amelynek hátterében a nemrégiben megvalósult autóipari beruházások állnak. A feldolgozott termékek esetében a kivitel volumenében 6,8, míg a behozatal volumenében 6,4 százalékos növekedés volt megfigyelhető 2012. január-júliushoz képest. A hazánkban megvalósuló új vegyipari beruházások jelentősen hozzájárultak a műanyag-alapanyag, illetve az illóolaj, illat- és tisztítószer kereskedelem megélénküléséhez.


A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések