Visszatér a Zeneakadémiára a MÁV Szimfonikus Zenekar

Október 31-én, csütörtök este a megújult Zeneakadémia Nagytermében kezdi első bérletsorozatát aMÁV Szimfonikus Zenekar a 2013-14-es évadban. Az eseményt Németh Lászlóné fejlesztési miniszternyitja meg, valamint jelen lesz Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója is. Ezt követően elhangzik Himnusz eredeti, Erkel-féle változata, amelyet nemrégiben rögzített a zenekar a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára.

Négy év szünet után újra megnyitja kapuit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - ismertebb nevén Zeneakadémia. Ez a régóta várt, örömteli esemény a MÁV Szimfonikusok életében is komoly változásokkal jár majd. A Nagyterem messze földön híres akusztikáját élvezhetik ezentúl az Erdélyi Miklós-, illetve aLukács Miklós-bérletek megváltói - a kívül-belül megújult épület összesen 12 koncert helyszínéül szolgálaz új évadbanA MÁV Szimfonikus Zenekar egyébként egy évvel alapítása után, 1946 őszén kezdte elsőbérleti hangversenysorozatát a Zeneakadémia épületében. Azóta, 63 éven keresztül minden évben itt indítottael ezeket a sorozatokat, egészen az épület 2009-es bezárásáig.

Verdi Requiemje

Első alkalommal Giuseppe Verdi Requiemjét tűzi műsorra a zenekar, amely egyben a bérletsorozatok indító koncertje is. Az est dirigense Csaba Péter, a MÁV Szimfonikusok vezető karmestere, a közreműködőkközött pedig olyan kiváló művészeket köszönthetünk, mint Sümegi Eszter (szoprán), Wiedemann Bernadett (mezzoszoprán), Fekete Attila (tenor), Rácz István (basszus), Debreceni Kodály Kórusilletve a Csokonai Színház Énekkara. Requiem megírására először a nagy kortárs és példakép, Rossini halála ösztönözte a zeneszerzőt. Néhány évvel később Alessandro Manzoni, a nagy író és hazafi emlékének ajánlotta a hatalmas művet, amelyet 1874-ben adtak elő első ízben Milánóban, a San Marco székesegyházban. Verdi zenéje nem a szomorúságot, hanem inkább a vigasztalást hirdeti. Requiem tele van áhítattal, alázattal, könyörgéssel és reménységgel, de tele van szebbnél szebb dallamokkal és drámaisággal is. Rendeltetését tekintve szakrális mű, ám ami megszólal, az operazene, a szó legjobb értelmében: olyan zene, amely a szövegben rejlő költői gondolatot segít eljuttatni a hallgatók szívébe.


A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések