A tudomány hídja Budapest és Rió között

Nobel-díjas kutatók, tudományminiszterek, a világ legbefolyásosabb tudományos döntéshozóinak részvételével kezdődik meg november 24-én Rio de Janerióban a hatodik World Science Forum. A rendezvényt többek között Pálinkás József, az MTA és a WSF elnöke nyitja meg, Áder János köztársasági elnök pedig videoüzenetben köszönti a Világfórum előadóit és vendégeit.
A Magyar Tudományos Akadémia szakmai támogatásával megrendezett idei fórum „Tudomány a fenntartható fejlődésért" címmel 6 plenáris és 12 tudományos, illetve parlamenti szekcióban tárgyalja a világ előtt álló legnagyobb globális kihívások tudományos megoldásait. A világ legkiválóbb kutatói és tudománydiplomatái a tudományetika, az oktatás és az innováció átfogó kérdésein túl a vízgazdálkodás, a bioenergia, a fenntartható gazdálkodás, illetve az elöregedő társadalom kérdéseire is felhívják a figyelmet. A résztvevőket a brazil helyszínen a Széchenyi lánchíd mása vezeti majd be a fórumok fórumára. A rendezvény a 2011-es, budapesti WSF-hez hasonlóan zárónyilatkozat kibocsátásával zárul.
A Magyar Tudományos Akadémia által életre hívott World Science Forum, amelyet 2003 óta kétévente Budapesten rendeztek meg, az egyetlen olyan tudományos fórum a világon, amely a világ legbefolyásosabb tudományos szervezeteinek közös erőfeszítésével, intézményesült formában, összetett szempontrendszerű párbeszédet folytat a társadalommal és a politikai döntéshozókkal a tudomány szerepéről, a tudományos felfedezések etikai, környezeti, gazdasági, szociális és kulturális vonatkozásairól.
Pálinkás Józsefnek, az MTA és a WSF elnökének kezdeményezésére – tekintettel a WSF globális jelentőségére – 2013-tól kezdve négyévente egy Európán kívüli helyszín ad otthont a találkozónak, amely világ körüli útjának állomásai között minden második alkalommal visszatér Budapestre.
A 2013-as, Brazíliában megrendezett fórum a 2012-es Rio+20 ENSZ-csúcstalálkozón megfogalmazott célkitűzések jegyében, a fenntarthatóság környezeti, gazdasági és társadalmi dimenzióiban vizsgálja az egyenlőtlenségek szerepét, a tudománypolitika és a kormányzás feladatait, valamint a tudományos kutatás etikai kérdéseit.
A WSF 2013 november 24-i, vasárnap esti ünnepélyes megnyitóján Pálinkás József, az MTA és a WSF elnöke, Jacob Palis, a Brazil Tudományos Akadémia elnöke és a WSF társelnöke, Gordon McBean, az ICSU elnöke és Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója köszönti a résztvevőket. Az eseményen beszédet mond Dilma Roussef, brazil államfő és Sergio Cabral, Rio de Janeiro szövetségi állam kormányzója is.Áder János köztársasági elnök videoüzenetben üdvözli a résztvevőket.
A Brazil Tudományos Akadémia által rendezett idei találkozó előkészítésében a Magyar Tudományos Akadémia mellett a WSF társszervezői és partnerei – az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU), az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), valamint az American Association for the Advancement of Science (AAAS) – is részt vettek.
A Tudomány Világfóruma eseményeiről a Magyar Tudományos Akadémia honlapja folyamatosan beszámol.

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban



Népszerű bejegyzések