Infonapló

2013. november 13.

Ezt látni kell: elkészült Európa új turisztikai imázsfilmje

A londoni World Travel Market kiállításon mutatták be idén novemberben Európa új turisztikai promóciós kisfilmjét, amelyet az ETC megbízásából készített a Screen South ügynökség. A négy perces szpotot a EuroShorts „Európa – egy végtelen utazás" című filmes pályázat nyertes alkotói rendezhették. A megmérettetés komolyságát jelzi, hogy a bíráló bizottság elnöki tisztét Sir Allan Parker, tizenkilencszeres BAFTA-díjas filmrendező töltötte be.
A két fiatal belgrádi filmes szakember, Benoit Detalle és Marija Jacimovic összesen 20 000 eurót és egy-egy első osztályra szóló InterRail bérletet kapott, hogy a nyertes forgatókönyv alapján el tudják készíteni a filmet. A Roll the Dice (Vesd el a kockát) című kisfilm rendezői alapötlete, hogy az ellenkező irányba induló főszereplők két dobókocka segítségével döntenek a következő úti célról, hogy később összetalálkozva együtt folytassák az utazást. Az így felfűzött cselekményszál szerint a kisfilm véletlenszerűen mutatja be Európa országait, mindenhonnan kiragadva egy-egy hangulatot, apró emléket. A magyarországi forgatás során a Magyar Turizmus Zrt. nyújtott szakmai segítséget a film készítőinek. Az MT Zrt. aktív közreműködésének köszönhetően a tervezetthez képest jóval több magyarországi képkocka került a filmbe, ugyanis olyan témákat is hazánkban vettek fel, amelyeket más országokban terveztek feldolgozni.
Az alkotók szemén át Európa nem más, mint egy felfedezésre váró, hatalmas játszótér, meghódításának minden perce pedig remek mulatság.
Az Európai Turisztikai Bizottság, amelynek a Magyar Turizmus Zrt. is tagja (European Travel Commission, ETC) tevékenységének célja Európa mint turisztikai desztináció népszerűsítése a tengerentúli küldőpiacokon. Az ETC és az Európai Bizottság Destination Europe 2020 elnevezésű közös kezdeményezése is azt a célt szolgálja, hogy felhívja a figyelmet az európai utazási célpontokra. A program egyik akciójának keretében a film utazásra ösztönző hatását kívánták kiaknázni: az ETC nemzetközi rövidfilm pályázatot hirdetett tehetséges, fiatal filmkészítők számára. A verseny célja egy olyan 3-4 perces kisfilm elkészítése volt, amely megragadja a EUROPE – A Never-Ending Journey" (Európa – Egy végtelen utazás) alapgondolatot.



A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban