Gyermekotthonokban élő gyermekek utaznak ma Bécsbe a MÁV-START-tal

A mai napon a MÁV-START három budapesti gyermekotthon lakóit látja vendégül, akiknek egy bécsi kirándulást szervezett meg a vasúttársaság. A gyermekotthonok kiválasztásában a FICE (Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesülete) segített, így a Hűvösvölgyi Gyermekotthon, az Esze Tamás Gyermekotthon és a Cseppkő utcai Gyermekotthon lakóit fogadták kedden reggel a MÁV-csoport vezetői. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az indulás előtt elmondta: "Nagy örömünkre szolgál, hogy olyan ajándékot adhatunk a gyerekeknek, ami a reményeink szerint akár örök emlék is lehet. Egy tárgy, bármennyire is vágyunk rá olykor, sok esetben néhány év múlva már nem is olyan érdekes vagy értékes a számunkra, azonban nagyon sok olyan dolog van az életben – elsősorban a pozitív élményeink – amik egy életen keresztül is elkísérhetnek bennünket."
A MÁV Csoportnak, és a MÁV-START-nak, amellett, hogy alaptevékenysége a vasúti személyszállítás, több ezer dolgozó munkáltatójaként mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás. A dolgozók esetében is, az érvényes szabályozások keretein belül igyekszik segíteni azokat a vállalatcsoport, akik valamiért olyan élethelyzetbe kerültek, hogy segítségre, támogatásra szorulnak. Különösen igaz ez, ha gyerekek is érintettek, ezekeket az ügyeket mindig is kiemelten kezelte a MÁV-START. A karácsonyi ünnep közeledtével szeretett volna a lehetőségeihez mérten, külső segítséget is nyújtani a vasúttársaság, így jött létre a mai nap utazása. A bécsi kirándulásra a kilenctől húszéves korosztályú, negyven gyerekből és a gyermekotthonok munkatársaiból álló csapat, az utazóközönség által is kedvelt railjet vonatokkal indult útnak. Az osztrák császárvárosban, vasúti kirándulójeggyel, tömegközlekedést használva közelítetik meg a nevezetességeket. A gyerekek közül nagyon sokan most utaznak először külföldre, így Bécs legnagyobb karácsonyi vására, a Városháza tér előtt álló adventi sokadalom, különösen nagy élményt jelenthet majd a számukra. Közös forró teázás után, mindenki kedvére nézelődhet, ahol megannyi édesség és apró színes ajándékok várják az ide érkezőket. Ezt követően a nap a schönbrunni kastélyban folytatódik, itt az iskolában már megtanult Habsburg-család életét egy kicsit testközelből is megismerhetik a kirándulók.
Az egész napos programon túl a MÁV-START egy kis ajándékkal is készül a gyerekeknek, minden gyermekotthon átvehet egy külön ajándékcsomagot apróságokkal és szaloncukorral, hogy az otthon maradt gyerekek is kaphassanak valamit.Összességében így 240 gyermek napját teszi egy kicsit szebbé a vasúttársaság. A mai bécsi programon túl, decemberben három vidéki gyermekotthon lakóit hívja meg a MÁV-START Budapestre, ahol az egyik fővárosi karácsonyi vásárt és egy kulturális programot szeretne kínálni és megmutatni az akkor érkező gyerekeknek.
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések