2013. november 8.

Magyarországra jött az Ironman

A triatlonsport FORMA 1-es Nagydíja Budapesten
A World Triathlon Corporation (WTC) és a Kropkó Promotion együttműködésében 2014. augusztus 23-án, Budapesten rendezik meg az IRONMAN 70.3-at, ami a világkupa sorozat hivatalos féltávú versenye. Budapest lesz az IRONMAN versenysorozat történetében az első közép-kelet európai helyszín, Berlin és Koppenhága mellett a harmadik olyan európai főváros, ahol az IRONMAN márkanév alatt triatlonversenyt szervezhetnek. A sportszakmai sikeren túlmenően óriási turistaforgalomra, és extraprofitra is számíthat Budapest a nemzetközi versenynek köszönhetően.
A megállapodás tető alá hozásával a magyar triatlonsport történelmi tettet hajtott végre. Kropkó Péter (6-szoros IRONMAN győztes, 4-szeres Strongman Japan győztes, 12-szeres triatlon magyar bajnok), a rendezési jogot elnyert Kropkó Promotion ügyvezetője a mai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „Több éves előkészítő munka eredménye, hogy Budapest egy ilyen rangos nemzetközi versenynek adhat otthont, majd hangsúlyozta, ezt nem személyes sikerként könyveli el, mindez a magyar triatlon nagy sportdiplomáciai sikere."
Az első kelet-közép-európai IRONMAN verseny szerződése négy éves időszakra szól, minden évben augusztus végén, szombati napon kerül majd rá sor. A versenyt ebben a négy éves ciklusban akár teljes távra is lehet változtatni, s a budapesti helyszín pályázhat az IRONMAN 70.3 világbajnokságának megrendezésére is. A budapesti verseny minősített lesz, vagyis ötven világbajnoki indulási jog is gazdára talál majd. Várhatóan világklasszisok is indulnak majd. A mai napig több mint kétszázötvenen utalták át a nevezési díjat, vagyis ennyi indulója már biztosan lesz a 2014. augusztus 23-án következő IRONMAN 70.3 Budapestnek,
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Magyar madarászok Albániában

Magyar madarászok indulnak 2 hetes expedícióra azzal a céllal, hogy feltérképezzék Albánia megmaradt nádasait a Natura 2000-es területek jel...