Omega Oratórium

Az Omega együttes tavaly teltházas országjáró turnéval ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját. A koncertsorozaton már megismerhette a közönség az Omega Szimfónia és az Omega Rapszódia produkciókat, amelyek a klasszikussá nemesedett Omega dallamok szimfonikus feldolgozásai. 2013. december 1-jén az Omega Oratóriummal trilógiává bővül a nagyszabású zenei vállalkozás. A turné idei állomásai: 2013. december 1. – Szeged, Dóm;  2013. december 8. – Székesfehérvár, Prohászka templom;  2013. december 14. – Sopron, evangélikus templom; 2013. december 23. – Debrecen, Református Nagytemplom.
Az alkotói folyamatnak különös nyomatékot és lendületet adott a moszkvai egyházi kitüntetés 2013 májusában. Kóbor János a Nagykereszt Érdemrendet vehette át, míg az Omega együttes tagjai: Benkő László, Debreczeni Ferenc, Mihály Tamás és Molnár György a Mihail Alekszandrovics Romanov Nagyherceg Emlékéremben részesültek.
Noha a trilógiát alkotó Szimfónia, Rapszódia és Oratórium látszólag a rockzenétől távoli műfajok, a szerzők az eredeti daloknak a szokásost messze meghaladó új értelmezést adtak, megtartva a rockzenei elemeket. Az új kontextusok nem öncélúak. A dalok új hangszerelésével, klasszikus zenei formákba öntésével a szándéka arra irányult, hogy az Omega együttes által létrehozott életmű újabb zenei dimenziókban éljen tovább.
Az Omega Oratórium produkció közreműködői:
Benkő László               billentyűs hangszerek
Debreczeni Ferenc     dob és ütőhangszerek
Gömöry Zsolt              billentyűs hangszerek
Kóbor János                ének, vokálok
Szekeres Tamás          gitárok
Szöllössy Kati              basszusgitár
Danubia Szimfonikus Zenekar
Cantemus Kórus, Nyíregyháza


 A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban


Népszerű bejegyzések