Infonapló

2013. november 25.

Száz ország tudósa, döntéshozója és tudománydiplomáciai szakértője tanácskozik Rio de Janeiróban a Tudomány Világfórumán

A tudománynak az emberiség előtt álló kihívások megoldását elősegítő értékteremtő hozzájárulásáról kezdett tanácskozást mintegy száz ország tudósa, döntéshozója és tudománydiplomáciai vezetője Rio de Janeiróban, a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére a világ legbefolyásosabb tudományos világszervezeteinek közös erőfeszítéseként létrejött World Science Forumon. A Pálinkás József akadémiai elnök javaslata nyomán világkörüli útra indult, budapesti kötődésű találkozó résztvevői hétfő reggeltől hat plenáris és tizenkét tudományos, illetve parlamenti szekcióban cserélnek eszmét tudományetikai, oktatási, valamint tudománypolitikai kérdésekről.

A nagyszabású rendezvénysorozat vasárnap, a Theatro Municipal színházban rendezett látványos nyitóünnepséggel kezdődött, amelyenPálinkás József, az MTA és a WSF elnöke vázolta a Tudomány Világfóruma előtt álló feladatokat. Az egybegyűlteket videoüzenetbenköszöntötte Áder János köztársasági elnök.

Vasárnap ülésezett a WSF Irányító Testülete, amelyen egyhangú szavazással döntöttek a 2017-es World Science Forum helyszínéről. A döntés értelmében a rendezés jogát a Jordan Hasemita Királyság kapta.

A gazdag programsorozaton a szakmai munka az "Egyenlőtlenségek mint a globális fenntarthatóságot akadályozó tényezők" című plenáris szekcióban kezdődött. A további üléseken szó lesz a felelős tudománypolitikáról mint a nemzetek és a világ jövőjét meghatározó alapvető tényezőről, a tudományos kutatás és a kutatói viselkedés szabályairól, a fenntartható gazdálkodás feltételeiről, valamint a felsőoktatásnak a tudomány új korszakában betöltött szerepéről is. Pálinkás József, az MTA és a WSF elnöke lesz a levezető elnöke a hatodik szekció ülésének, amelynek témája a tudomány megkerülhetetlen szerepe az innovációban.

Zsúfolt hivatalos programja mellett az MTA elnöke magyar egyetemistákkal találkozzon. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem diákjai egy, a hallgatói mobilitást elősegítő brazil kormányprogram keretében látogattak a dél-amerikai országba. Mint az egyetemisták Pálinkás Józsefnek elmondták, a világfórumon széles körű elismerés övezi Magyarországot, a magyar tudományosságot és tudománydiplomáciát.

A Tudomány Világfóruma eddigi öt rendezvényének helyet adó magyar főváros hangulatát varázsolták Rio de Janeiróba a vasárnap kezdődő World Science Forum magyar standjának megalkotói. A Széchenyi lánchidat ábrázoló installáció nagy sikert aratott a világ csaknem száz országából érkezett résztvevők körében. Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója jelezte, hogy a rendezvény után szeretné azt az ENSZ üvegpalotájában is bemutatni.


A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban