Félezer nagycsalád otthona szépült meg

Több mint ötszáz nagycsalád otthona szépült meg az elmúlt hónapokban a Poli-Farbe festék- és vakolatgyár 3 millió forint értékű felajánlása révén a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervezésében. A hazai festékeknek köszönhetően mintegy 70 településen több ezer felnőtt és kisgyerek életkörülménye javult.

Országszerte több mint félezer nagycsalád otthona vált barátságosabbá, szebbé az elmúlt hónapokban a Poli-Farbe festék- és vakolatgyár 3 millió forintos felajánlásának köszönhetően, ismertette az összefogás eredményeit Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének főtitkára.
- A jótékonysági kezdeményezésbe szervezetünk mind a hét régiója bekapcsolódott. Olyan családokat vontunk be, ahol hamarosan újszülött érkezik a családba, vagy legalább három kiskorú gyermeket nevelnek – tette hozzá a főtitkár. Hangsúlyozta: jutott a felajánlásból az árvíz sújtotta vidékekre, ahol bizony elkél minden segítség. Az egyesület számára nagyon fontos, hogy támogassa  azon nagycsaládokat, amelyek maguk is szeretnének tenni azért, hogy szép, rendezett és tiszta  környezetet teremtsenek családjuk számára. A Poli-Farbe segítségével a családok olyan lakásfelújítási és otthonszépítési terveiket tudták megvalósítani, amelyeket egyébként nem engedhetnének meg maguknak.
Az októberben kezdődött felújítási munkálatokat a rászoruló családok saját maguk, néhány esetben szakértői segítséggel végezték. A több mint 2000 doboznyi, minőségi magyar fal- és zománcfestékeket a Poli-Farbe biztosította a civil szervezeten keresztül a nagycsaládoknak. A hazai tulajdonú vállalat évek óta szervez jótékonysági programokat, melynek keretén belül közintézmények, óvodák, iskolák, kórházak, egészségügyi és szociális intézmények részesültek festékadományban.  Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: örömteli számukra, hogy ismét olyan ügyet segíthettek, amellyel családok – különös tekintettel – a gyermekek életkörülményei javultak.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete hét regionális központtal és 250 helyi közösséggel működik, munkáját pedig több mint 1500 önkéntes segíti. Alapítása óta legfontosabb céljai között szerepel az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációért érzett felelősség erősítése, a nagycsaládok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata, illetve a nagycsaládok egymást megismerő és segítő közösségekké szervezése.
 A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések