Hosszasan élvezkedünk idén szilveszterkor

Fogyóban vannak a szilveszteri programokkal készülő szálláshelyek a Szallas.hu friss statisztikái szerint. Az ünnepek idején a belföldi utazók valamilyen fürdővárost, míg a külföldiek jellemzően Budapestet látogatják meg, az átlagos napi költés 5-27 ezer forint között mozog. A legnépszerűbb extra egyébként a szilveszteri vacsora, és minden harmadik vendég csak január hatodikával áll ismét munkába.
Sietniük kell mindazoknak, akik az ünnepeket egy kellemes kikapcsolódást biztosító szálláshelyen kívánják eltölteni. A Szallas.hu friss adatai szerint ugyanis a karácsonyi és szilveszteri időszakra már október elején megindult a foglalás, a két ünnep között pedig már szinte lehetetlen lesz programokat is kínáló szálláshelyet találni szilveszterre. A külföldiek körében egyébként egyértelműen a bulikkal telített Budapest a legnépszerűbb, ők a fővárosban jellemzően 4-5 napot töltenek el szilveszterkor. „A belföldi utazók – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is a fürdővárosokat keresik fel, a tíz leggyakrabban választott utazási célpont közül 7 tartozik ebbe a kategóriába" – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.
Ide utazunk szilveszterkor
A toplistát Budapest nyitja, majd az Év Turisztikai Településének választott Hajdúszoboszló, Eger, Sopron és Gyula követi. Zalakaros, Sárvár, Hévíz és Miskolctapolca évek óta szintén ott van a top tízben, míg új belépőként Egerszalók szerepel a 10. helyen. A szállásfoglalók körében szilveszterkor a legkedveltebb szolgáltatás az ünnepi vacsora, ugyanakkor a szálláshelyek többsége extra csomagajánlattal is készül, ezek kategória függvényében nagy szórást mutatnak. „A baráti társaságoknál nagyon népszerű vendégházak, apartmanok esetében ez jellemzően valamilyen kisebb ajándékot, például welcome drinket jelent. A szállodáknál a szilveszteri éjszakához már komoly, akár sztárfellépőt is felvonultató program dukál, de olyan hotel is akad, mely ezen felül még gyógynövényes párnával is kedveskedik az év utolsó napját náluk töltő vendégnek" – mondta Szigetvári József. A szakember hozzátette, idén megduplázódott a karácsonyi ajándékként vásárolható csomagajánlatok eladása is, jellemzően 45 ezer forint értékű meglepetésüdülés kerül majd a fa alá.

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések