A Kossuth Rádión is hallható a MÁVINFORM

A nemzeti vasúttársaság január 8-tól kezdve bővítette szolgáltatásait a rádióhallgatók számára. A napi, aktuális vasúti közlekedési helyzetképről immár nemcsak a Magyar Katolikus Rádió és a Lánchíd Rádió hullámhosszain számolnak be a MÁVINFORM munkatársai, hanem a Kossuth Rádióban is.
A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságán belül működtetett MÁVINFORM feladata, hogy a közösségi közlekedésben naponta utazók minél több meghatározó médián és internetes felületen keresztül kaphassanak információt az aktuális vasúti közlekedési helyzetképről. A MÁVINFORM  amely 30 éve ad tájékoztatást a különféle médiában  2014. január 8-ától immár a Kossuth Rádió reggeli és délutáni műsoraiban is élő bejelentkezéseken keresztül tájékoztatja a hallgatókat, az utasokat. 
Hétköznapokon a Kossuth Rádió reggeli, Hajnal - Táj című műsorában 5.30 órakor kezdődő hírblokk előtt, ezt követően a 180 perc című műsorban, fél hét előtt élő adásban szól a MÁVINFORM. Délután, a négy órakor kezdődő Krónika végén, körülbelül 16.09 órakor kapnak tájékoztatást a közszolgálati rádió hallgatói az aktuális vasúti közlekedésről. Jelentős előrelépés ez a MÁV utastájékoztatási szolgáltatásában, amelynek fő célja, hogy a médiát figyelő, vasúton utazók olyan híreket kapjanak, amelyek valóban frissek, segítik az utazást, s olyan információkat is tartalmaznak, amelyek fontosak az éppen útra kelők, vagy az utazást tervezők számára. 
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések