2014. január 20.

Az Együtt-PM 35-40 ezerrel kevesebb női munkahelyet tervez

Az Együtt-PM nemrégiben nyilvánosságra hozott programjában 2018-ra Magyarországon 1 751 000 női foglalkoztatott szerepel. Szalai Piroskának, a Nemzetgazdasági Minisztérium a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosának elemzése szerint ez a szám a 2012-es értéknél 27 ezer fővel kevesebb, a 2013-as várható létszámnál pedig közel 40 ezerrel kevesebb. A miniszteri biztos kutatása alapján megállapítható, hogy a Bajnai Gordon vezette pártszövetség azt szeretné, ha a jelenleginél kevesebb nőnek lenne munkája hazánkban.
Az Együtt-PM választási programjában úgy fogalmaz, hogy: „2018-ra a nők foglalkoztatási rátája a jelenlegi 56,4 %-ról 58 % fölé emelkedik".
Magyarországon 2012-ben a 20-64 éves korú nők foglalkoztatási rátája 56,4 % volt, ami azt jelenti, hogy 1 778 000 nő dolgozott. A rátánk 2 %-kal magasabb volt, mint 2009-ben a Bajnai kormány időszakában, amikor a női foglalkoztatási mutató 54,4% volt ebben a korcsoportban, és 1 millió 720 ezer nő tudott elhelyezkedni.
A miniszteri biztos felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a mutatók azért nem a KSH jelentéseiből jól ismert számok, mert a KSH egy másik korosztályi szegmens, azaz a 15-64 éves korcsoport foglalkoztatási rátáját szokta elsődlegesen említeni.

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

150 megapixeles légifotók készültek a szentendrei Skanzenről

Egy kísérleti projekt keretében a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum két, egyenként 10 hektáros területéről készültek ultra nagy felbon...