Indul a második magyar LMBT Történeti Hónap

Februárban több mint 40 kulturális és történelmi programmal várjuk az érdeklődőket Budapesten, Szegeden, Miskolcon és Tahitótfalun. Az idén másodjára megrendezett programsorozattal többek között az 1994-es Szivárvány-ügy évfordulójáról emlékezünk meg, ám számos más eseményről és LMBTQ történeti személyekről is szót ejtünk. A rendezvénysorozat különböző egyesületek, közéleti személyek, művészek és elismert kutatók közreműködésével vizsgálja a történelmet és a kultúrát az LMBT emberek és közösség nézőpontjából.
A 2014-es LMBT Történeti Hónapot február 1-én, szombaton Kis János filozófus és politikus nyitja meg a Toldi moziban 19:00 órakor, aki egyike volt azon közéleti személyiségeknek, akik 1994-ben nyíltan kiálltak az LMBT emberek jogaiért a Szivárvány-ügy kapcsán. A félórás megnyitó után a Budapest Pride jóvoltából levetítjük a Stonewall előtt című dokumentumfilmet, amely az LMBT-közösség számára mérföldkőnek tekinthető 1969-es New York-i Stonewall-lázadás előtti időszak amerikai LMBT-sorsait mutatja be.

LMBT történeti szempontból fontos évfordulóra emlékezünk Magyarországon 2014-ben. Húsz évvel ezelőtt, 1994. április 10-én alakult meg a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet, amelynek bejegyzését a bíróság valamennyi fokon elutasította, és amely jelentős vitákat keltett. Az ún. Szivárvány-ügy ezért az egyik legfontosabb eseménynek tekinthető a magyarországi LMBT történelemben. Az esetről az egykori szervezetalapítókkal, így Juhász Gézával, Láner Lászlóval, Pálfi Balázzsal és Szabó Judittal beszélgetünk február 22-én, szombaton a Bálint Házban 16:00 órától.
 A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban