MISS Colours International Kerekesszékes Szépségverseny

2014. március 22-én a Larus Rendezvényközpontban rendezik meg először - a Budapest-Center Rotary Club együttműködésének köszönhetően, ezúttal nemzetközi keretek között - a Miss Colours International 2014 kerekesszékes szépségversenyt. A verseny célja bemutatni, hogy a kerekesszékes hölgyek számára is kiemelten fontos a szépség, a nőiesség és a siker, valamint felhívni a figyelmet a munkahelyteremtés és az oktatás fontosságára.

Miss Colours Hungary 2012-2013.
„A fogyatékos emberek is teljes életet élni, dolgozni és sportolni szeretnének. Megállják a helyüket a nyílt munkaerőpiacon és a sportban is, kitartásból és akaraterőből is példát mutatnak" Szekeres Pál, a többszörös paralimpiai bajnok


2012-ben útjára indult egy küldetés. Egy küldetés, amelynek legfőbb célja, vagy mondjuk inkább üzenete az volt, hogy megmutassa: a kerekesszékben ülő hölgyek számára is ugyanolyan fontos a szépség, és a nőiesség, mint ép társaiknak. A rendkívül egyedülálló kezdeményezés ötletgazdája Kazány Tibor, aki saját tapasztalatból tudja, hogy a mozgássérült emberek nehezebben tudnak érvényesülni, és kevesebb az önbizalmuk is.„Ezzel az eseménnyel minden gátat át akarunk törni. " Ez volt Tibor válasza arra a kérdésre, hogy honnét jött az elképzelés az első magyar kerekesszékes szépségverseny megrendezésére.

Az első és a második verseny sikere ösztönzött minket arra, hogy a jövő évben is megrendezzük ezt az impozáns eseményt. Mert az ép emberek általában félnek az ismeretlentől, ezért sokszor félelemmel vegyes szánakozással tekintenek a mozgáskorlátozottakra. Fontosnak tartottuk bemutatni, hogy kerekesszékes emberek is ugyanolyan problémákkal és örömökkel élik az életüket, mint bárki más. A verseny hatására mára már államigazgatási szinten is foglalkoznak a kezdeményezéssel. Emellett folyamatos meghívásokat kapunk sportrendezvényekre, illetve divatbemutatókra egyaránt.

Miss Colours International 2014.
2014 tavaszán,  a korábbi Miss Colours kerekesszékes szépségversenyt - a Budapest-Center Rotary Club együttműködésének köszönhetőenimmáron nemzetközi keretek között rendezik meg, ahol Magyarországról és külföldről egyaránt várják a jelentkezőket.

Célkitűzés: Az idei esemény legfontosabb küldetése az oktatás, és ebből fakadóan a munkahelyteremtés.

A versennyel kapcsolatos időpontok:
2014. január 14 – 2014. február 15.Jelentkezési időszak
2014. február 22. szombatKözépdöntő, 8 döntős lány kiválasztása
2014. március 18-22. közöttFelkészítő tábor a döntősöknek
2014. március 22. DÖNTŐ

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések