Mit kell tenni ahhoz, hogy már a januári fizetés is több legyen

2014. január 1-jétől azok is igénybe vehetik a családi adókedvezményt, akik eddig nem tudtak élni a lehetőséggel. A kiskeresetűek  az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékból is érvényesíthetik ezentúl a családi kedvezményt. Már a januári bér kifizetésekor is alkalmazhatóak az új, kedvezőbb szabályok.

A családi kedvezmény egy vagy két gyermek után 10.000 Ft, a harmadik gyermektől gyermekenként 33.000 forint adómegtakarítást jelent. A szülők jövedelemi viszonyai alapján azonban eddig előfordulhatott, hogy személyi jövedelemadójukból nem tudták teljes egészében igénybe venni a gyermekek után járó kedvezményt. A járulékkedvezmény bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy az igénybe nem vett családi kedvezmény összegét levonhassák a járulékaikból.

Ahhoz, hogy a munkáltató a családi kedvezményt és járulékkedvezményt figyelembe vehesse, és így jelentősen emelkedhessen a februárban kézhez kapott januári fizetés, a szülőknek a bér kifizetését megelőzően ún. adóelőleg-nyilatkozatot kell tenniük. Ezt a nyilatkozatot célszerű minél korábban, már január első felében megtenni.

Ha a szülő a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt lekési, a munkáltató a nyilatkozatot csak februári hónapra tudja majd figyelembe venni, és így a családi kedvezmény, járulékkedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik. De ettől még nem kell végleg lemondani róla, hiszen a kedvezményt majd a 2015-ben benyújtandó szja-bevallásban – utólag – is érvényesíteni lehet.

A Minisztérium azt javasolja, hogy minden szülő haladéktalanul egyeztessen a munkáltatójával, és határidőben adja le a nyilatkozatát.  Így már a januári fizetésével egyidejűleg megkapja a családi adó- és járulékkedvezményt.

Érdemes ügyelni arra, hogy a nyilatkozatot mindkét szülőnek és mindkét szülő munkáltatójának alá kell írnia. Bár az adóelőleg-nyilatkozat bármilyen írásos formában megtehető, célszerű azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintája alapján elkészíteni, mely az alábbi linken érhető el:

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések