A Dal 2014 második elődöntőjét nézték legtöbben szombat este

Az M1 és egyben a közmédia legnézettebb műsora az elmúlt héten a szombat esti A Dal 2014 második elődöntője lett (az M1 és Duna World csatornán együtt) 1 millió fővel, amellyel a 20 óra utáni műsorkínálat legnézettebb műsora is lett a hazai tévés piacon. A műsor közönségaránya a teljes népesség körében 20,9%, a 18-49 évesek körében 16,7% lett (M1+Duna World).
A kétórás élő közvetítésbe az előző hetihez hasonlóan több mint 2 millióan - a két csatornán együtt összesen 2 millió 250 ezren - kapcsolódtak be.
A DAL 2014 második elődöntőjére közel 60 ezer érvényes szavazat érkezett, közel 30 országból. Elsősorban Magyarországról szavaztak a nézők, de ismét érkezett néhány különleges helyről is sms. Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek mellett most Egyiptomból  is voksoltak.  A szomszédos – és több európai – ország mellé  csatlakozott Ausztrália és Pakisztán is. Ez is azt jelzi, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatója határainkon túl is nagy érdeklődésre tart számot.
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban