Keleti Andi gyakorlatban erősebb, mint elméletben

Elméletből és gyakorlatból is jelesre vizsgáztak a sztárok. A Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által életre hívott kreszfelrissítő.hu tudáspróbáját Janicsák Veca, Keleti Andi és Michelisz Norbi is kiválóan teljesítette.

„Nem túl régóta van jogosítványom, de mióta közúton vezetek, változtak a magyarok közlekedési szokásai" – kezdte hazánk legnépszerűbb autóversenyzője, Michelisz Norbert. „Ahogy tapasztalom, egyre kulturáltabbak vagyunk a forgalomban. Pécsett és Budapesten, illetve a két város között országúton és autópályán is sokat vezetek, s míg korábban azt láttam, hogy agresszíven, türelmetlenül vesz részt a többség a forgalomban, addig mostanra sokat javult a helyzet. Jobban figyelünk a másikra, kicsit mintha előzékenyebbek lennénk egymással. Sokan azt gondolják, hogy világbajnok autóversenyzőként vadul száguldozok, és nem ismerek veszélyt, de ez közel sincs így. A közutakon első a biztonság, türelmes sofőrnek tartom magam, persze engem is ki lehet hozni a sodromból, de alapvetően óvatos duhaj vagyok. A versenypálya ezzel szemben teljesen más, ott nem ismerek előzékenységet." – meséli Norbi, aki amellett, hogy 97%-os eredményt ért el a KRESZ teszten, teljesítette a számára előírt, nehezített gyakorlati feladatot: hátrafelé menetben ment végig a szlalom-pályán – a közönség nagy örömére.
„Nagy biztonságot adott a teszt kitöltése során, hogy Norbi ült mellettem" – nevetett Keleti Andrea. „Imádok vezetni, de úgy tűnik, ezt a programot nekem találták ki. Gyakorlatban bármit megcsinálok, a rutin tesztem hibátlan lett, a bóják sértetlenek maradtak a manőverezés közben, de az elméleti tudásom igencsak frissítésre szorul" – vallotta be a táncművész. „Mindennap autóval közlekedek, ezzel megyek a tánciskolába, a gyerekeket is autóval furikázom, bevásárolni, ügyeket intézni, fellépni. Élvezem minden percét a vezetésnek, akár itthon, akár külföldön vezetek. A biztonságra a gyerkőcök miatt fokozottan figyelek, ezért is vettünk egy indokolatlanul nagyméretű autót, ami talán még inkább megóv minket a balesetektől."
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések