Oroszlán és pillangó lesz az idei farsang slágere

A legtöbb farsangi jelmez idén is a nagy klasszikusok – például tündér, cowboy, oroszlán – közül kerül ki, de a JátékNet.hu Webáruház felmérése szerint a gyerekek egyharmada valamilyen aktuális mesehős – pl. Monster High figurák és Pókember – alakját ölti magára.
A legtöbb szülő készen vásárolja a farsangi jelmezt gyermekének – derül ki a JátékNet.hu Webáruház felméréséből. A közel 800 válaszadó 46 százaléka teljes szettet vesz, további 17 százalék pedig a kiegészítőket szerzi be készen. Mindössze a megkérdezettek egynegyede szokta otthon megvarrni a farsangi maskarát, míg egytizede ismerősöktől kéri kölcsön. Akik otthoni varrásra adják a fejüket, azok is inkább csak kisebb átalakításokat végeznek: mindössze a megkérdezett szülők 12 százaléka mondta, hogy akár a teljes jelmezt is elkészíti.
Egy jelmezre általában legfeljebb 5000 forintot szánnak a családok, mindössze 15 százalék fordít többet ilyen célra. „Jó hír a szülőknek, hogy már akár 3000 forintért is komplett szetteket lehet kapni, a nálunk legkeresettebb fiú és lány jelmez (oroszlán és pillangó) is ebből a kategóriából kerül ki" – mondta el Bognár Ákos, a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója. Farsang után a szülők többsége megőrzi vagy ismerősnek ajándékozza a jelmezt, mindössze 9 százalékuk szokta azt eladni, míg a kukában gyakorlatilag egyetlen jelmez sem végzi.
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések