A Bujdosó támogatja a balatoni Vízimentőket

A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, amely a Balaton és a vízisportok elkötelezett híve, 2014-től támogatja a balatoni vízimentőket az termékcímkével ellátott Mentőöv nevű boraival. A címkeváltást nemes cél vezérelte, hiszen Bujdosóék minden eladott palack után tíz forinttal kívánják segíteni a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkáját.

„A Balaton partján nőttünk fel, kis túlzással mondhatjuk, hogy hamarabb tanultunk meg vitorlázni, mint járni. A borászat mellett a víz szeretete az, ami boldoggá tesz bennünket, így nem volt kérdés, hogy támogatjuk a vitorlázókat és fürdőzőket egyaránt óvó vízimentőket” – mondta Bujdosó Ferenc, a pincészet vezető borásza.

A VMSZ kiemelt figyelmet fordít a megelőzésre, egyesületük több mint hatszáz tagjával évente számos vízimentő tanfolyamot szervez. Több száz iskolában tartottak prevenciós előadást, emellett a Balaton partján több mint ötven strandon állnak szolgálatban, aminek köszönhetően eddig közel háromezer személyt mentettek ki a vízből.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke több szempontból is örül a támogatásnak. „Szerencsés dolog, hogy Bujdosóékkal működhetünk együtt, hiszen ők egyrészt elkötelezettek a hajózás iránt, másrészt kiváló minőséget képviselnek, ami hitelességük záloga is egyben. Példaértékű az a csapatmunka és az elhivatottság, ami a Bujdosó családi pincészetet jellemezi. Ezek a szempontok maradéktalanul párhuzamba állíthatók a VMSZ törekvéseivel” – mondta Bagyó Sándor.

A Bujdosó család kiemelt figyelmet fordít a vízi sportokhoz kapcsolódó események támogatására, de társadalmi felelősségvállalásuk kiterjed többek között a Nemzeti Kézilabda Akadémia vagy a Balaton-vidéki regionális rendezvények szponzorálására is.


A fogyasztók körében az egyik legnépszerűbb Bujdosó bor a Mentőöv, egy lazacszínű, könnyed rosé. Intenzív, gazdag virágos illatú, ízét a Pinot Noir üde, gyümölcsös savai határozzák meg. A fogyasztók nyáron nagyon kedvelik a kiváló minőségű rosét, amely kiváló zárása lehet egy vitorlázással vagy fürdőzéssel töltött balatoni napnak. Így a VMSZ választása nem véletlenül esett vízimentő eszközről elnevezett Bujdosó Mentőövre.

A VMSZ-t segítő jótékonysági akció előreláthatóan nyár végéig tart, ezidő alatt a VMSZ hivatalos bora a Bujdosó Mentőöv lesz. Az új címkés Bujdosó Mentőöv számos helyen beszerezhető, így például a pincészet saját webshopján, a nagyobb élelmiszerláncokban és jó néhány borszaküzletben.

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések