2018. február 2.

Veszélyben vannak éltető vizeink

21 éve ünnepeljük február 2-án a Vizesélőhelyek Világnapját. De mit is jelent ez pontosan, és miért olyan fontosak ezek a területek társadalmunk számára? A WWF adatai szerint a vizesélőhelyek közel 90 százaléka eltűnt. A folyók és a vizesélőhelyek megmaradt területei pedig hazánkban is veszélyben vannak, melynek következtében már számos egykor gyakori faj nem található meg Magyarországon: többek között a pelikán és a viza. Mit tehetünk?
1971. február 2-án Iránban, Ramsar városában elfogadták a nemzetközi Ramsari Egyezményt, melynek lényege, hogy a résztvevő kormányok felelősséget vállaltak a nemzetközi jelentőségű vizesélőhelyek védelméért. Az egyezmény aláírásának évfordulóján, 1997 óta tartjuk a Vizesélőhelyek Világnapját.
A vizesélőhelyekkel együtt egyes fajok is eltűnnek
A vizesélőhelyek átmenetet képeznek a szárazföldi és folyóvízi vagy tengeri élőhelyek között. Lehetnek folyóvizek és tavak partján lévő, állandóan vagy időszakosan vízzel borított területek, de a vízfolyásoktól és tavaktól távol lévő mocsaras, ingoványos területeket is ide soroljuk. Természetesen és mesterségesen létrejött víz borította élőhelyek egyaránt lehetnek vizesélőhelyek. Hazánkban ezek számos formában fellelhetők: a lápok, mocsarak, folyók ártéri élőhelyei, sekély tavak, holtmedrek és a szikes tavak is ide tartoznak.
Az emberi tevékenység következtében a Föld vizesélőhelyeinek 87 százaléka elpusztult az utóbbi századokban, arányuk csak az elmúlt 40 évben 30 százalékkal lett kevesebb. A vizesélőhelyeken élő fajok populációi világszerte megdöbbentő mértékben, 81 százalékkal csökkenetek. A Duna a forrástól a torkolatig egykori ártereinek mintegy 68 százalékát elveszítette, a Tisza hossza pedig alig kétharmadára rövidült.
A legújabb eredmények szerint Magyarországon a vízfolyások és tavak csupán 12 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. A hazai folyók természetes árterületei eredetileg az ország közel 23 százalékát érintették, mára ennek több mint 90 százaléka elpusztult. Emiatt számos ritka, ikonikus faj tűnt el. A halfajok közül ilyen a viza és a sőregtok, míg a vizesélőhelyekhez köthető madarak közül már nem fészkel nálunk a rózsás gödény - más néven pelikán -, a borzas gödény, a tavi cankó és a kékcsőrű réce sem. A daru és az énekes hattyú rendszeresen költött hazánkban, ma már mindkét fajból összesen egy pár található az országban.


Evernote helps you remember everything and get organized effortlessly. Download Evernote.

Mesterséges intelligenciával debütált az LG G7 ThinQ

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb felsőkategóriás okostelefonját, az LG G7 ThinQ -t. Az új készülék az alapvető szolgáltatásokon túl...