Országos szinten az összes kocsit teljesen fertőtlenítik

A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel, március 13-án megkezdődött a vasúttársaság járműparkjának fertőtlenítése. Ma délelőttig összesen 172 járművön – közte az elővárosi forgalomban járó villamos motorvonatokon is – elvégezték az úgynevezett záró fertőtlenítést, tervezetten szerdáig a budapesti elővárosi vonatok kocsijait, hét végéig pedig az országban közlekedő összes járművet fertőtlenítik így.
 
A zárófertőtlenítés baktérium-, vírus- és gombaellenes fertőtlenítést jelent, amely után minden kórokozó elpusztul a járműveken. Az országos lefedettségű rendszer kialakításának köszönhetően a hét végétől a járműpark jelentős részének teljes fertőtlenítése biztosítva lesz.
 
A kocsik magas szintű fertőtlenítésén túl, a mai naptól kezdődően, fokozatosan a legnagyobb forgalmú budapesti és vidéki pályaudvarokon, megállóhelyeken is biztosítják a kézfertőtlenítő lehetőséget az utazóközönségnek is.
 
A vírus terjedésének leginkább kitett munkakörökben dolgozók – például jegypénztárosok, jegykezelők – már korábban megkapták a kézfertőtlenítőt, szájmaszkot, gumikesztyűt tartalmazó egységcsomagokat, az üzemi területeken is több száz érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót osztottak szét. A vasúttársaság a pályaudvarokat, üzemi területeket is vírusellenes takarítószerekkel takarítja.

Népszerű bejegyzések