MÁV app:bérletvásárlás iOS-szel is

Újabb hasznos funkciók válnak elérhetővé február 15-étől a MÁV alkalmazásban. A MÁV-START vonalaira érvényes bérleteket immár az iOS operációs rendszert használók is megvásárolhatják. A H5-ös szentendrei vonalra pedig – várhatóan szintén február közepétől – a kiegészítő MÁV-HÉV bérlet teljesárú, 30 napos változatát is meg lehet majd vásárolni mind Android, mind pedig az iOS alapú készülékeken.

A MÁV app regisztrált felhasználószáma mostanra meghaladta a 283 ezret. A mobilalkalmazáson keresztül vásárolt jegyek száma az elmúlt egy évben négyszeresére emelkedett. Az applikáción keresztül 2018-ban még „csak" 880 ezer jegyet vásároltak, míg 2019 végére már tartósan, azaz három egymást követő hónapban meghaladta a félmilliót, 2019. egész évben pedig a 4,6 milliót a vásárolt jegyek száma.

A MÁV-START fejlesztésének köszönhetően a menetjegyeken kívül már bérletet is lehet váltani december óta a MÁV applikáción keresztül. A funkció eddig azok számára volt elérhető, akiknek Android 5.1 vagy újabb operációs rendszert futtat okoseszköze; február 15-étől pedig a 12-es verziójú iOS-t használók is igénybe vehetik a kényelmes szolgáltatást.

A MÁV-START eltökélt a további fejlesztések mellett, például, várhatóan nyár elejétől menetrend szerinti indulási idejénél később is megváltható legyen a menetjegy azokra a vonatokra, amelyek a menetrendnél később indulnak. A fejlesztések között szerepel még, hogy szintén tervezetten az idei nyár elejétől nem kell majd külön regisztráció az internetes jegyvásárlási felülethez és a MÁV applikációhoz – ezeket egységesíti a vasúttársaság. Emellett fontos fejlesztési irányvonal a nemzetközi menetjegyváltás lehetősége is, amelyre elsőként a Budapest–Bécs viszonylaton számíthatnak az utasok, várhatóan 2020 második negyedévében.

A kiemelt fejlesztések mellett jelenleg már lehetséges a MÁV-HÉV H5, H6 és H8-H9 vonalára a Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszra érvényes kiegészítő jegyeket megvásárolni, egy hét alatt körülbelül 1800 kiegészítő jegyet vásárolnak az applikáción keresztül. Február közepétől a H5-ös szentendrei vonalra a kiegészítő MÁV-HÉV bérlet teljesárú, 30 napos változata fényképes bérletigazolványra már megvásárolható az alkalmazásból, mind Android, mind pedig iOS alatt. A közlekedési társaságok integrációs törekvései mentén a MÁV appban külön menüpontban helyi közlekedési társaságok jegyei is megvásárolhatók lesznek.

Népszerű bejegyzések