Az Irány Csoport közleménye

Az Irány Csoport mint többségében fiatal szakembereket, illetve felsőoktatási hallgatókat tömörítő szellemi műhely és civil szervezet az alábbiak szerint foglal állást a hazai sajtót immár több hónapja foglalkoztató felsőoktatási viták kapcsán.

Egy egyszerű, "kezdő" közgazdaságtant mindenkinek meg kell értenie a kérdésben a felborogatott iskolapadokon innen és túl. Korábbi becslések szerint a felsőoktatás éves fenntartási költsége 300 milliárd Ft. Ezt az összeget nem nemzetközi emberi jogi szervezetek, nem is politikai haszonlesők, hanem mi, az adófizetők a munkánkkal termeljük ki. Ha az államilag finanszírozott oktatású hallgató elmegy innen, ugyanúgy, mint azok, akik olyan szakon tanulnak, amelyekre a piac nem tart igényt, így 5 év bölcsészkar után call-centerben köt ki; az adófizető gyakorlatilag kidobta az ablakon a pénzt, ahelyett, hogy a saját, a gyermeke vagy a családja jólétére fordította volna ezt az összeget.

Reményeinket fejezzük ki, hogy meg fogják érteni a diákok: nincs szükség egy újabb fényképészre vagy szabadbölcsészre, hiszen hazánkat a világviszonylatban is értékes tudományos ismeretek mellett az ipar és a mezőgazdaság fogja fellendíteni, a jövő záloga a valódi, kézzelfogható termelés.

Az Irány Csoport álláspontja szerint az államnak nem feladata, hogy szponzorálja a „büfészakokat", azaz azon szakképzéseket, amelyekre a nemzetgazdaság, illetve a hazai tudományos élet nem tart reális igényt.

Fontosnak tartjuk, hogy már megkezdett képzés ne váljon időközben politikai koncepcióváltás miatt fizetőssé; azt, hogy az eltérő szociális hátterű fiatalok azonos feltételek szerint, a rátermettségük alapján juthassanak állami finanszírozású helyekhez, továbbá bizonyos, kiemelt nemzetpolitikai jelentőségű szakot elvégző fiatal szakember külföldi munkavállalása is kívánatos lehet. Ezen utóbbi vonatkozásokban is konkrét javaslatokat kívánunk kidolgozni.

Meggyőződésünk, hogy felsőoktatás mint tömegképzés baloldali-egalitarista ábrándját, illetve az értelmetlen szakokat és diplomákat ontó felsőoktatási "autonómia" liberális-demagóg jelszavait félre kell tolni: ezek kiindulópontjai sem lehetnek a konstruktív párbeszédnek a foglalkoztatási és demográfiai összeomlással fenyegetett Európában, így Magyarországon sem.


Népszerű bejegyzések