Sikertörténet az Európai Unió vasúti közlekedésében

Megkezdte működését az Európai Unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója, amelynek létrehozása sikertörténet az Európai Unió versenyképes vasúti közlekedési hálózatának megteremtésében. Az unióban Rail Freight Corridor 7-ként (RFC-7) elnevezett, hét ország határain átnyúló folyosó Prága–Bécs/Pozsony–BudapestBukarestConstanta, illetve Budapest–Vidin–Szófia–Theszaloniki–Athén útvonalon biztosítja a vasútvonalak akadálymentes átjárhatóságát, valamint a versenyképes vasúti árufuvarozási szolgáltatás megteremtését. Az irányító szerepet betöltő MÁV Zrt. másik nyolc európai vasúti pályahálózat-működtető és egy kapacitás-elosztó társasággal több mint két éven keresztül közösen készült fel arra, hogy az árufuvarozási folyosót kialakítsák. A korridorindítás órájában egy teherszállítmány számára kiutalták az első megrendelt menetvonalat a Prága és Kürtös (Curtici) közötti útvonalra.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a korridorral kapcsolatos operatív feladatok irányítását a MÁV Zrt. végzi. A nemzeti vasúttársaság az elnöke a korridor – pályahálózat-működtető és kapacitás-elosztó vállalatok által alapított – ügyvivő testületének, és vezérli a vonatkozó uniós rendelet által meghatározott feladatok végrehajtását. A MÁV Zrt. aktív irányító szerepének köszönhetően a korridor létrehozásának előkészítése folyamatosan az ütemterveknek megfelelően haladt, és sikerült az uniós rendeletben előírt 2013. november 10-i határidőt betartani. A korridorindítás órájában a Prvá Slovenská Zelezničná vasúttársaság egy e célra létrehozott, speciális szoftveren megrendelte az első korridor menetvonalat, amelyet az egyablakos ügyintézési rendszer vezetője (Corridor One Stop Shop) néhány perc alatt kiutalt a társaság számára. A szlovák vállalat teherszállítmánya ezáltal megkapta az engedélyt, hogy Prágából, a folyosó négy országát érintve, a megadott útvonalon elinduljon a romániai Kürtösre (Curtici).
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban