70 éves a balatonfenyvesi kisvasút

Kisvasúti nappal ünnepelték Balatonfenyvesen a nagybereki tájakat bejáró vonal átadásának hetvenedik évfordulóját. Egész nap színes programokkal várták a családokat és a kisvasút-barátokat a végállomáson. A tervek szerint jövő nyáron ismét utazhatnak a kirándulók a csisztafürdői vonalon, melynek újjáépítési munkálatait már megkezdték.

Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza bő egy órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani.

A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton a nyári főszezonban mindennap 7 pár vonat indul. A 14 kilométeres utat most már 35 perc alatt teszik meg a szerelvények. Évről évre népszerűbb a keskeny-nyomtávú vonal: 2018-ban 56 ezren, 2019-ben 64 ezren, idén az első nyolc hónapban már 54 ezren utaztak. A nagy érdeklődésre tekintettel egész nyáron háromkocsis szerelvényeket indítottak, minden vonatban közlekedett kerékpárszállító kocsi, melyben a babakocsikat is kényelmesen el lehet helyezni. Az idei nyáron a legnagyobb forgalmat három egymást követő augusztusi napon érte el a kisvasút: ekkor naponta több mint 1400 utast regisztráltak, ezért több járat is 4 kocsival közlekedett. Az utazási kedvet az is növeli, hogy az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jut el.

Népszerű bejegyzések