Indulhat az utascentrum építése a Keletiben

Megkezdődhet az utascentrum építése az évente közel 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron, mert eredményes a nyílt kiviteli közbeszerzési eljárás, és a kialakításhoz szükséges források rendelkezésre állásáról is megszületett a kormánydöntés. Az előkészületi munkálatok hamarosan indulnak, a látványos kivitelezés tavasszal veheti kezdetét. A várhatóan év végéig tartó munkákat követően, a fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé: egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljáró szint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften. A MÁV szakemberei által megtervezett és a Budapest Fejlesztési Központtal együttműködve előkészített, közel 1,6 milliárd forint értékű beruházás a kormány és az Európai Unió finanszírozásával valósulhat meg.

Népszerű bejegyzések