Az áprilisi menetrendmódosítással új dunántúli összeköttetések és a hazai turizmus fellendülését segítő újdonságok isérkeznek

A tavaly decemberben hatályba lépő menetrend számos fejlesztést hozott mintegy harminc vasútvonalon. Április 11-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás céljából. A fejlesztések a Budapest—Vác—Szob, a Dunántúlon elsősorban a Győr—Kaposvár—Pécs, a Szombathely—Pécs, a Győr—Veszprém, a Székesfehérvár—Baja, a Budapest—Kaposvár; a keleti országrészben a Budapest—Békéscsaba—Lőkösháza, Miskolc—Hidasnémeti, Debrecen—Püspökladány és az Eger—Szilvásvárad viszonylatokon hoznak jelentősebb változásokat.

Mintegy harminc vasútvonalon hozott az utasok számára jól érzékelhető változást a 2020. december 13-án bevezetett új menetrend, számos vonalon csúcsidőben több vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként és csökkente a menetidők is. A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják. Áprilistól korábbinál sűrűbb, gyorsabb és magasabb színvonalú szolgáltatással az autós közlekedésnél is kényelmesebb eljutást biztosít a MÁV-START számos viszonylaton.

Az áprilistól 11-től hatályos fejlesztések eredményeképpen a Dunántúlon, Győr és Veszprém között új menetrend szerint, minden korábbinál sűrűbben közlekednek a vonatok: hétköznap a délelőtti időszak kivételével kétóránként, hétvégéken pedig egész nap kétóránként. Veszprémben csatlakoznak a Bakony InterCity-hez, a Göcsej InterCity-hez, Győrben a Budapest és Bécs közötti EuroCity-khez. Győr és Bakonyszentlászló között a kétóránkénti vonatokon felül sűrítővonatok is közlekednek, alkalmazkodva a megyeszékhelyre munkába és iskolába járók utazási igényeihez.

Április 11-től Budapest és Kaposvár között naponta három pár közvetlen InterCity közlekedik, amelyek áprilistól csaknem 10 százalékkal olcsóbban vehetők igénybe. Az InterCity-járatok IC kocsijaiban egységesen 300 forintos helyjegyet kell váltani, a vonatok gyorsvonati részében pedig felármentesen, azaz pótjegy megváltása nélkül utazhatnak az utasok

Desiro motorvonat
A Helikon InterRégió járatok egész nap kétóránként közlekednek Kaposvár és Győr között modern, alacsonypadlós Desiro motorvonatokkal. Áprilistól naponta egy vonatpár, illetve egy pénteki vonat hosszabb útvonalon, Győr és Pécs között közlekedik, ezáltal a dél-dunántúli régióból a Balaton is könnyen elérhetővé válik.

Népszerű bejegyzések