2009. június 25.

Ingyen budapesti hívószám Skype-hoz

Sokszor hasznos lehet, ha vezetékes vagy mobiltelefonról is el tudják érni Skype telefonunkat. Külön díjért a Skype-nál vásárolhatunk előfizetésünkhöz hagyományos telefonszámot, de most eláruljuk, hogyan lehet ilyenhez ingyen hozzájutni.
A Skype online telefonszáma vagy más néven a SkypeIn szolgáltatás lehetővé teszi, hogy egy hagyományos, vezetékes hívószámot kapcsoljunk a Skype azonosítónkhoz. Így 20 országban, többek között Magyarországon is, egy hazai hívószámot vásárolhatunk, hogy ismerőseink, barátaink vezetékes vagy mobil telefonról is felhívhassanak Skype-on. Nekik a hívás annyiba fog kerülni, mintha egy hazai vezetékes számot hívnának, nekünk a hívás fogadása természetesen ingyenes marad. Ez a kényelmes megoldás sajnos évente 50 euróba kerül. Egy új szolgáltatással azonban ingyen is hozzájuthatunk ilyen Skype behívószámhoz. Ráadásul 40 ország helyi számai közül választhatunk, akár többet is.

A Ring2Skype (www.ring2skype.com) weboldalán mindössze azt a Skype azonosítót kell megadni, amihez a hagyományos telefonszámot rendelni szeretnénk, illetve ki kell választani, hogy melyik ország, melyik városába tartozó számot kérünk. Magyarországon belül csak budapesti számot választhatunk. Egy email cím és jelszó megadása után rögtön láthatjuk milyen számon tudják elérni szoftveres vagy hardveres Skype telefonunkat. A behívószámhoz  egy mellék is tartozik, amit  a hívó félnek majd még tárcsáznia kell.
Egy Skype felhasználónévhez több behívószámot is kérhetünk, így például hazai ismerőseinknek a budapesti,  amerikai ismerőseinknek a New York-i számunkat adhatjuk meg, így mindenki a lehető legolcsóbban fog tudni Skype-on elérni minket, akinek nincs Skype előfizetése vagy éppen nem tud az internethez csatlakozni.
Ezzel a megoldással például külföldi nyaralásunk előtt hozzárendelhetünk itthoni ismerősünk Skype azonosítójához egy helyi számot, abból az országból, ahová utazunk és kintről akár nyilvános fülkéből is olcsó helyi tarifával tudunk hazatelefonálni.

2009. június 24.

Csillagok háborúja és más rejtett játékok az OpenOffice-ban

Sok szoftverben találhatunk rejtett üzeneteket, funkciókat. Az OpenOffice Munkafüzet programjában több játék is megbújik.

Aki a számolótáblák kitöltése, szerkesztése közben egy kicsit ki szeretne kapcsolódni, annak ki sem kell lépni az OpenOffice Munkafüzet/Calc/Spreadsheet programjából. Csak a megfelelő cellába kell beírnia a megfelelő szöveget. A játékokhoz az =GAME() függvényt kell használni. Ha paraméter nélkül írjuk be, akkor csak egy “say what?” válasz fog megjelenni az adott cellában. Ha valaki egy nagyon egyszerű Tic Tac Toe játékra vágyik, annak az A1 cellába az
 
=GAME(A1:C4;TicTacToe) 

függvényt kell beírni. Ezután az egyes cellákba írt X karakterek jelölik majd a lépéseinket. 

Ennél a játéknál azonban egy sokkal izgalmasabbat is elő lehet varázsolni, mégpedig a klasszikus Space Inviders-t. Ehhez az

=GAME(”StarWars”)

függvényt kell beírni bármelyik cellába. Az Enter leütése után egy külön ablakban indul el a játék, több, egyre nehezedő pályával. A játékot az ablak bezárásával lehet befejezni. Ha később újra szeretnénk játszani, akkor az OpenOffice-ból teljesen ki kell lépni (még a gyorsindítóból is), különben hiába írjuk be a játékot indító függvényt, csak az “oh no, not again” fog megjelenni a kijelölt cellában.

És ha már az OpenOffice rejtett függvényeinél tartunk, érdemes megnézni, kipróbálni hogy ha az

 =ANTWORT("Das Leben, das Universum und der ganze Rest")

szöveget írjuk bármelyik cellába, eredményül a Galaxis útikalauz stopposoknak című regényben szereplő híres 42-es számot kapjuk. Aki pedig egy kis mosolygásra vágyik, az írja be bármelyik cellába az

=TTT()

függvényt és egy véletlenszerű smiley-t fog eredményül kapni.

2009. június 23.

Szexi bombázók, nagy felbontású háttérképeken, ingyen

Egy hatalmas és ingyenes gyűjteményt ajánlunk, amiből ingyen válogathat az, aki ki saját monitorának hátterét szexi hírességekkel szeretné feldobni.

A HD Desktop Wallpapers oldalon több ezer letölthető és magán célra ingyenesen használható háttérképet találhatunk. A képek mindegyike több különböző felbontásban is elérhető, 1024x768, 1280x1024 vagy a széles képernyőt használók, 1600x1200 képpontos változatot is találnak.

Ha az eredeti célunknál maradunk és csinos hölgyekkel szeretnénk feldobni számítógépünk hátterét, akkor a Female Celebrities kategórián kell “átrágni” magunkat. Ebben pillanatnyilag 1556 kép tallálható. Ennyit elég nehéz végignézni, így érdemes azokban az alcsoportokban kutatni, amelyekbe kedvenc hírességünk tartozik, nevének nevének kezdőbetűje alapján.
A bőséges kínálatból biztos mindenki tud magának válogatni és letölteni annyi képet, hogy gyakran tudja cserélgetni munkaasztala hátterét.
Akik pedig bombázók helyett inkább a természet szépségeiben szeretnének gyönyörködni, azok több, mint száz nagy felbontású fotót találnak az oldal Nature and Scenery válogatásában.

Legendás cégnevek titkai


Tudja, hogy honnan  ered az Apple, a Google vagy éppen a Yahoo! neve? Rövidítések vagy fantázianevek ezek? Lássul, hogy mit rejtenek ezek a naponta használt elnevezések.

Egy-egy informatikai vállalat, szolgáltatás vagy program nevét naponta használjuk, bár a legtöbb esetben nem tudjuk, hogy  honnan ered az elnevezés. Eszünkbe sem jut elgondolkodni, vajon miért éppen az a neve egy programnak, ami. Pedig mindegyiknek van egy kis története.


Apple

Azt, hogy ki volt az alapítója  ennek a cégnek bizonyára sokan tudják.  Azt, hogy mi volt a kedvenc gyümölcse, a legtöbben csak  találgatnák és viccből az almára tippelnének. Pedig nem is sejthetik, hogy mennyire igazuk van. Az alapító Steve Jobs nem talált megfelelő nevet. Kollégáit azzal fenyegette, hogy ha nem állnak elő valami elfogadható javaslattal, akkor “apple” lesz a név. Hiába telt el három hónap, senki sem tudott jobb elnevezést adni, így az ultimátumként megadott napon,  este öt órakor megtörtén a keresztelő és az alma azóta legendává vált.



CISCO
Egészen egyszerű a megoldás ebben az esetben is. A rövidítés San Francisco nevéből ered, és nem egy mozaikszó, mint az sokan tévesen hiszik.



Compaq

Ez a mozaikszó két részből áll:  "Com", mint computer, és a "paq", ami egy kis egységre utal.



Corel
Ez az elnevezés az alapító nevéből származik, aki Dr. Michael Cowpland. A cég teljes neve: COwpland REsearch Laboratory.



Google
Az ismert kereső neve egy viccből ered, ami a kereshető információk mennyiségére utalt. Eredetileg "Googol" volt a név, ami annak a számnak a neve, amelyikben az egyes után száz nulla áll.  Az alapító stanford-diákok, Sergey Brin és Larry Page kutatásukat egy csendestársuknak ajánlották fel, aki a csekkre azt a nevet írta, hogy "Google".
 


Hotmail
Jack Smith ötlete volt, hogy mi lenne, ha lehetne levelezni a világhálón keresztül, a világ bármelyik részén is legyen a számítógép. Amikor Sabeer Bhatia elkészítette a levelező-rendszer üzleti tervét, minden nevet kipróbált, ami “mail” végződésű volt. Végül a hotmail névnél maradt, ami tartalmazza a weboldalak programozásához használt HTML nyelv betűit is. Eredetileg HoTMaiL-nek írták, megkülönböztetett nagybetűkkel.



Hewlett Packard

Az alapítók pénzfeldobással döntöttek arról, hogy Hewlett Packard vagy Packard Hewlett legyen saját vezetéknevük alapján.


Intel
E cég alapítói is saját nevükre gondoltak a névadáskor. Bob Noyce és Gordon Moore nagy bánatára azonban a "Moore Noyce" név már foglalt volt. Mivel egy szállodalánc már ezt a nevet viselte, nekik kellett valami újat kitalálniuk. Végül mozaikszó mellett döntöttek, INTegrated ELectronics elnevezésből.



Lotus (Notes)

Mitch Kapor  a lótuszülésről nevezte el a cégét. Kapor ugyanis egy transzcendentális gyógymóddal foglalkozó iskola tanára volt eredetileg.



Microsoft
Az alapító, Bill Gates ötlete alapján a MICROcomputer SOFTware nevekből állt össze mozaikszóként, eredetileg kötőjellel. Azt később azonban elhagyták.




Motorola

Paul Galvin a névadó. A cég eredetileg autórádiókat gyártott. Akkoriban nagyon népszerű volt a Victrola nevű rádiótársaság. Ebből a névből indultak ki, hátha ők is népszerűek lesznek.  Jól döntöttek.



Oracle
Larry Ellison és Bob Oats a CIA-nek dolgoztak egy olyan rendszer fejlesztésén, ami mindenre tudta volna a választ. A projekt titkos neve Oracle volt és a cél az volt, hogy könnyebben lehessen használni az SQL nyelvet. A fejlesztést leállították, de Ellison és Oats elhatározták, hogy mégis befejezik és mindenki számára elérhetővé teszik munkájukat. Saját cégüknek is ezt a programnevet adták.



Sony
A latin sonus, hang jelentésből kapta nevét. A sony szó eredete az amerikai szlengben a fiatalokra utal.



Sun
Négy stanfordi diák alapította a céget. A név mozaikszó, mégpedig a Stanford University Network. Andreas Bechtolsheim épített egy mikrókomputert, Vinod  Khosla felújította, Scott Bill McNealy ezek alapján megépített a nagy számítógépet, Bill Joy pedig kifejlesztette rá a UNIX alapú operációs rendszert.



Yahoo
A szó Jonathan Swift Gulliver utazásai című regényében szerepelt először. Olyan személyre utalt, aki minden szempontból visszataszító volt. Külsőleg és belsőleg is, a tetteti alapján is. Szóval, alig nevezhető emberinek. A cég alapítói, Jerry Yang és David Filo azért választották ezt a nevet, mert magukat is yahoo-nak tartották.

2009. június 22.

Rejtett Teddy mackók a Picasa-ban

Gyerekek millióinak kedves gyerekkori barátja ez a barátságos plüssmackó. A Picasa egyik programozójának annyira a szívéhez nőtt, hogy még a népszerű szoftverben is elrejtette.
A Teddy mackók története az 1800-as évek végére nyúlik vissza. Ekkor jelentek meg az első játék mackók és 1906-ban említik először Teddy néven őket. Azóta könyvek, zenék, filmek tucatjainak főszereplője a barátságos maci, azt azonban kevesen tudják, hogy jóformán minden számítógépen is találhatunk belőle jópárat.

Pontosabban azokban a számítógépekben, amelyeken rajta van a a Picasa képkezelő szoftver.  Az egyik programozó kedvenc mackójának fotóját úgy tudjuk előcsalogatni, ha a Picasa-ban egyszerre nyomjuk meg a CTRL+Shift+Y gombokat. Ennek hatására a képernyő egy véletlen pontján megjelenik a Thomas névre hallgató mackó. Minden további gombnyomásra újabb, különböző méretű példányok kerülnek elő. A mackó képeket az egérrel meg is lehet fogni és tetszőleges helyre lehet mozgatni.

Döbbenetes adatok az internetes pornóról - erotikus videóval

Tudja, hogy a weboldalak hány százaléka tartalmaz pornót? A keresések közül mennyi vonatkozik pornográf tartalomra? Minden egyes másodpercben hányan néznek pornó szájtokat? Hány új pornó oldal indul naponta? Most mindezt eláruljuk és a száraz adatokat stílusosan be is mutatjuk.
Az internet egyik legnagyobb üzlete a pornó. A könnyű elérhetőség és az anonimitás sokakat csábít kisebb-nagyobb kiruccanásra a virtuális szex és pornográfia világába. A Good magazin az internetes pornó adataiból egy csábító videó prezentációt készített. Az adatok 2007-re vonatkoznak. A bemutató végén az “előadó” hölgy internetes oldalának címét is láthatjuk.

A bemutatóból megtudhatjuk, hogy az interneten található weboldalak 12 százaléka pornográf tartalmú és az internetes keresések közül minden negyedik pornóra vonatkozik. A letöltéseknél ez az arány még magasabb, az internetről a számítógépünkre másolt anyagok 35 százaléka pornográf. Minden másodpercben közel 30 000 internetező néz pornót, naponta majdnem 300 új pornó szájt indul és az interneten a leggyakrabban a “SEX” szóra keresnek.
Meglehetősen régi adat, de így is megdöbbentő, hogy az USA-ban 2006-ban 2.86 milliárd dolláros bevételt könyveltek el internetes pornóból. A világhálón pornó oldalait háromszor annyi férfi keresi fel, mint nő.
És mikor nézegetjük a pornó oldalakat? A felmérésből kiderül, hogy leginkább munkanapokon, 9 és 17 óra között. Nézni pedig bőven van mit, mert több, mint 400 millió weboldal van a világhálón. Ezek 3 százaléka angliai, 4 százaléka német és 89 százaléka amerikai.
A bemutatóban mindezeket és még további adatokat egy lenge öltözetű hölgy testére írták fel, arra számítva, hogy nagyobb sikere lesz, mint néhány szokványos grafikonnak. Hogy ez így van-e, döntse el a kedves látogató!

2009. június 21.

Túlvilági utazásokat szervező iroda

Lassan már nincs olyan hír és oldal az interneten, ami igazán megdöbbentene minket. Egy túlvilági utazásokat kínáló iroda azonban az első döbbenet után mindenkit elgondolkoztat: felkészültünk-e már a másvilági életre.

A http://www.reserveaspotinheaven.com/ illetve a http://www.reserveaspotinhell.com/ oldalon arra van lehetőség, hogy lefoglaljuk a helyünket a mennyben vagy a pokolban. Ez utóbbit talán nem sokan választják önszántukból, de biztosan van, akit szívesen pokolra küldenének. Vallástól függetlenül leköthetjük végső utazásunkat. Az oldal arra buzdít bennünket, semmit se bízzunk a véletlenre és főleg a jövőre. Már most foglaljunk helyet egy végső utazásra a menny kapuin vagy a pokol tűzfalán :-) keresztül. A szokatlan üzleti ötlet arra buzdít, hogy mindent időben elrendezzünk. Végső utunkat is.

Különböző ajánlatok közül választhatunk. Megvásárolhatjuk jegyünket, azonosító kártyát kapunk, 101 jó tanácsot az utazáshoz, sőt VIP jegyet is kérhetünk, amivel a nagyközönség elől elzárt területekre is könnyedén bejuthatunk majd. Bár a kiválasztott jegyet valóban kézhez kapjuk, a halál utáni eseményeket semmilyen kártya sem biztosítja. Az árak kialakításánál figyeltek arra, hogy mindenki számára megfizethető. elérhető legyen a szolgáltatás. 12 és 15 dollár körül mozognak az árak, de létezik természetesen csoportos jegy is, így garantálhatjuk szeretteink helyét is, mielőtt betelne valamelyik úticél. Az oldal készítői szerint ez a kis csomag remek ajándék lehet szeretteink számára, hiszen biztosítjuk gondtalan utazásukat haláluk után is. Ráadásul, teljes ár-visszafizetési garanciát vállalnak arra az esetre, ha valami nem úgy történne utolsó utunk során, mint ahogy azt megrendeltük.

A hír morbidnak tűnhet, pedig még nem is említettünk minden extrát. Vásárolhatunk angyalszárnyat. Ehhez azonban előbb el kell végezni egy repülőiskolát, sőt vizsgáznunk is kell. Nem hibázhatunk, hiszen csak akkor szerezzük meg a képesítést, ha útban a mennyország felé, mindent úgy teszünk, ahogy azt a nagykönyvben megírták.
Az oldalon elolvashatjuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és válaszokat. Így például kiderül, hogy már házi kedvenceink túlvilági jövője sem marad bizonytalan, hiszen számukra is megvásárolhatjuk a biztos helyet magunk mellett a mennyben vagy a pokolban, ki melyiket választja.
A szolgáltatás legnagyobb előnye, hogy előre kiderülhet a mi döntésünk nyomán, hova kerülünk, nem kell azt az égiekre bízni.

2009. június 20.

A nyugdíjasok hangfegyverrel támadják a fiatalokat - videó

A fiatalok magasabb hangra való fogékonyságát ellenük is lehet fordítani. Külföldön már kereskedelmi forgalomban is kapható olyan készülék, ami 16-18 kHz közötti, a fiatalok számára idegesítő, elviselhetetlen hangot sugároz. A szerkezetet olyan helyekre szerelik fel, ahol rendszeresen össze szoktak gyűlni a hangoskodó fiatalok és ezzel zavarják az idősebbek nyugalmát. A sípoló magas hangot csak a 24-28 év alattiak hallják, és biztos hogy pár perc után távoznak a környékről. A körülbelül 20 méter hatótávolságú, 900 euróba kerülő készülék teljesen ártalmatlan, csecsemők, felnőttek, háziállatok, madarak nem hallják annak hangját.

A "moszkító" hangokról további bejegyzések:

2009. június 19.

Ingyen és legálisan nézhető sikerfilmek - csak 20 napig!

Június 18. és július 7. között, azaz 20 napon át 20 film ingyen látható a filmklik.hu oldalon. A nézőknek ez idő alatt egy fillérjükbe sem kerül majd, hogy otthonukban, legálisan, az interneten keresztül nézhessenek Oscar- és Cannes-i díjas alkotásokat.
A filmklik.hu már régóta keresi annak lehetőségét, hogy a forgalmazás költségeit ne a nézőkkel fizettesse meg. Ezeket az ingyenesen látható filmeket hirdetésekkel látják el – ez ugyanis az ára annak, hogy a nézőknek egy fillért se kelljen költeniük. Hangsúlyozva: ezeknek a reklámoknak a mennyisége még mindig töredéke annak, amivel a televízióban találkozhatunk egy nagyjátékfilm sugárzása közben.


A filmklik.hu ezt az akcióját kifejezetten teszt-jellegűnek szánja. Ez alatt a húsz nap alatt a közönség és a jövőbeli hirdetők pontosan megismerhetik azt a formát, amelyet a későbbiekben is alkalmazni szeretnénk, és eldönthetik, élnek-e vele. A képlet egyszerű: ha a közönség igent mond azzal, hogy magas nézettséget produkál, ezzel meggyőzheti a reklámozókat a modell működőképességéről, vagyis a jövőben is nyílik mód ingyenes filmforgalmazásra. A modell Amerikában és Nyugat-Európában már sikeresen működik, itt az idő, hogy Magyarországon is kipróbálják.

A húsz film között Oscar- és Cannes-i díjas alkotásokat is találunk, így látható lesz többek között A királynő Helen Mirren, A gépész Christian Bale vagy a Piaf Marion Cotillard főszereplésével, de megnézhetjük Wong Kar-wai Vadító szép napok, Kim Ki-duk Idő, és Park Chan-wook Oldboy című filmjét is.

Az akcióban részt vevő filmek PC-n és Macintosh számítógépeken, sőt akár mobilböngészőkön, Windows és Linux operációs rendszereken egyaránt nézhetőek. Mindössze 1-1,5 MB-es valós netsebesség, illetve Flash Player 9-es szükséges. Lényegében, aki a YouTube-on gond nélkül tudja nézni a HQ-s videókat, annak itt sem lesz problémája.

A 20 ingyenesen nézhető film:

Aura (El Aura)
Edukators (The Edukators)
Old Boy (Old Boy)
Elszabott frigy (Ferpect Crime)
C.R.A.Z.Y. (C.R.A.Z.Y)
Sötétkékmajdnemfekete (DarkBlueAlmostBlack)
Idő (The Time)
Piaf (La vie en rose)
Élj és boldogulj! (To Live and Become)
Vadító szép napok (Days of Being Wilde)
Álmodozók (The Dreamers)
Irina Palm (Irina Palm)
Isten városa (City of God)
2046 (2046)
Bin-Jip: Lopakodó lelkek (Bin-Jip)
Mr. Vengeance - A bosszú ura (Symphaty for Mr. Vengeance)
Utóirat: szeretlek (P.S.)
Mielőtt az ördög rádtalál (Before the Devil Knows You're Dead)
A gépész (The Machinist)
A királynő (The Queen

2009. június 16.

A tanárok számára nem hallható csengőhangok

Az iskolások körében egyre jobban terjed, hogy olyan frekvenciájú csengő és SMS jelző hangot használnak mobiljukon, ami a tanárok számára hallhattalan.
Az ötlet kitalálásához mindössze azt a tényt kellett ismerni, hogy az emberi fül az életkor növekedésével egyre kevésbé hallja meg a magas hangokat. Az iskolás korúak a 16-17 kHz-es hangokat is meghallják, így ha ilyen frekvenciájú csengőhangot vagy üzenetjelző hangot állítanak be, akkor óra alatt is nyugodtan fogadhatnak SMS-t, a tanárok számára ez rejtve marad.
Azok  a fiatalok, akik ki szeretnék használni életkoruknak ezt az előnyét, a http://www.teenbuzz.org/ oldalról ingyenesen letölthetik a megfelelő frekvenciájú csengőhangot. 13 csengőhangot lehet itt meghallgatni és pontosan kiválasztani, melyik az a legmagasabb frekvencia, amit még hallani fogunk a mobilunkon. A két másodperces hangfájlokat mp3, wav, ogg és m4r formátumban lehet letölteni és a telefonra másolni.
A hallás méréséről és a moszkító tesztről további részleteket olvashat itt.

Mérje meg hallását avagy a moszkító teszt

A harminc éves korosztály általában már csak a 15 kHz-nél alacsonyabb frekvenciájú hangokat hallja. Ezeket az értékeket sok vizsgálat átlagából állapították meg, így lehetnek egyéni eltérések. Aki kíváncsi, hogy hallja-e az életkorának megfelelő hangokat, ezen az oldalon elvégezheti a tréfásan moszkító tesztnek nevezett vizsgálatot.  11 és 18 kHz között, 1 kHz-es lépésekben növekvő hangfájlokat lehet itt meghallgatni. A hangok öt másodpercig szólnak, és látni is lehet, hol tart a lejátszás. Erre szükség is van, mert a magas hangoknál esetleg már csak innen értesülünk a lejátszásról. A teszthez érdemes jó hangkártyával ellátott számítógépet és jó minőségű fülhallgatót használni.
Kinek, meddig sikerült eljutnia?

118 kék zászlós tengerpart az Adrián

A tengerpartok szerelmesei mindig nagyra értékelik, ha üdülésük helyszínén tiszta a víz, a part és a környék. Ezeknek az elvárásoknak megfelelő helyeket könnyen találhatunk, csak kék zászlókat kell keresnünk.

A kék zászló (Blue Flag) program 1985-ben Franciaországból indult. Ma a szervezetnek 48 ország a tagja.

Ahhoz, hogy ezt a díjat egy tengerpart vagy kikötő kiérdemelje, nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelnie. Nem csak a vízminőségnek kell kiválónak lennie, a biztonság és a környezet védelme is fontos követelmény.
Szerencsére a hozzánk legközelebb eső tengerpartok között is szép számmal találhatunk ilyeneket. Íme 118 tengerszakasz az Adrián, amelyik az idén viselheti a kék zászlót:

Skiper beach, Umag
Kanegra beach, Umag
Savudrija beach, Umag
Polynesia beach, Umag
Katoro beach, Umag
Aurora hotel beach, Umag
Laguna – Stella Maris beach, Umag
Punta beach, Umag
Kanova beach, Umag
Mareda motor camp beach, Novigrad
Sirena motor camp beach, Novigrad
Maestral hotel beach, Novigrad
Špadići – Materada beach, Poreč
Donji Špadići beach, Poreč
Gradsko kupalište beach, Poreč
Ulika Naturist Centre beach, Poreč
Laguna Materada hotel beach, Poreč
Bellevue apartment hotel beach, Poreč
Galijot hotel beach, Poreč
Parentium hotel beach, Poreč
Lotosi hotel beach, Poreč
Delfin hotel beach, Poreč
Zelena laguna motor camp beach, Poreč
Bijela uvala motor camp beach, Poreč
Valeta Lanterna motor camp beach, Poreč
Crnika Lanterna beach, Poreč
Galeb Solaris motor camp beach, Poreč
Borik beach, Poreč
Oliva beach, Poreč
Brulo beach, Poreč
Istra motor camp beach, Funtana
Vala beach, Vrsar
Valkanela motor camp beach, Vrsar
Belvedere tourist village beach, Vrsar
Porto Sole motor camp beach, Vrsar
Koversada Naturist Centre beach, Vrsar
Sv. Andrija Crveni otok beach, Rovinj
Zabavni centarVillas Rubin tourist village beach, Rovinj
˝Polari˝ motor camp beach, Rovinj
Amarin tourist village beach, Rovinj
Veštar motor camp beach, Rovinj
Dječje igralište beach, Fažana
Bi-val beach, Fažana
Ambrela beach, Pula
Brioni beach, Pula
Histria beach, Pula
Maslinica beach, Rabac
Lanterna” beach, Rabac
St. Andrea” beach, Rabac
Girandella” beach, Rabac
Peharovo beach, Lovran
Kvarner beach, Lovran
Ičići beach, Ičići
Slatina beach, Opatija
Lido beach, Opatija
Tomaševac beach, Opatija
Pesja beach, Omišalj
Jadran beach, Njivice
Rupa beach, Malinska
Porporela – Ježevac beach, Krk
Dražica beach, Krk
Dunat beach, Kornić
Jert beach, Pinezići
Camping Ježevac beach, Krk
Politin motor camp beach, Krk
Konobe naturist motor camp beach, Punat
Punta Debij beach, Punat
Vela plaža beach, Baška
Zgribnica beach, Vrbnik
Pećine beach, Šilo
Kovačine motor camp beach, Cres
Slatina motor camp beach, Martinščica
Poljana beach, Mali Lošinj
Veli žal – Sunčana uvala beach, Mali Lošinj
Punta beach, Veli Lošinj
Suha Punta – Karolina beach, Rab
Rajska plaža-Črnika beach, Lopar
Svežanj beach, Kostrena
Gradsko kupalište beach,Crikvenica
Balustrada beach,Crikvenica
Varaždin hotel beach, Selce
Rokan beach,Selce
Poli mora beach, Selce
Main town beach Lišanj Novi Vinodolski
Trinćel beach, Stara Novalja
Straško motor camp beach, Novalja
Zrće beach, Novalja
Mala Mandra beach, Kolan
Šimuni motor camp beach, Šimuni
Prosika beach, Pag
Dubrovnik beach, Povljana
Mali Dubrovnik beach, Povljana
Perilo beach, Povljana
Zaton tourist village beach, Zaton
Borik beach, Zadar
Jaz beach, Preko
Iza banja beach, Sv. Filip i Jakov
Dražica beach, Biograd na moru
Lolić beach, Pirovac
Plava plaža beach, Vodice
Bijela plaža – Solaris beach, Šibenik
Apartmani Medena beach, Seget Donji
Bačvice beach, Split
Vela plaža Amfore beach, Hvar
Prirovo beach, Vis
Gospa gusarica beach, Komiža
Le Meridien Lav hotel beach, Podstrana
Punta beach, Omiš
Stomarica beach, Brela
Punta Rata beach, Brela
Berulia beach, Brela
Nikolina beach, Baška voda
Donja luka beach, Makarska
Slatina beach, Tučepi
Osmine hotel beach, Slano
Dubrovnik – President hotel beach, Dubrovnik
Neptun hotel beach, Dubrovnik
Croatia hotel beach - north, Cavtat

A fiatal, egyedülálló férfiak a legaktívabbak

A KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös kutatásából kiderül, hogy az internetezők több mint 40 százaléka legalább havi rendszerességgel használ azonnali üzenetküldő szolgáltatásokat. A férfiak többet chatelnek: közel 45 százalékuk legalább havonta használja ezt a kommunikációs módot, míg a nőknél ugyanez az arány 39 százalék. A legaktívabb chatelők a 18-29 évesek és az egyedülállók.
A legnépszerűbb chatprogramok az MSN és a Skype: míg előbbit hazánkban a 18-64 éves netezők 37 százaléka használja, addig utóbbit minden ötödik internetező.

2009. június 15.

Új VoIP szolgáltatás: magyar vezetékes számok korlátlanul és ingyen

Hetente jelennek meg új VoIP szolgáltatók, más-más kedvezményeket kínálva. Ezek közül jelenleg az egyik legkedvezőbb a Jumblo.
A számos VoIP szolgáltatást üzemeltető Delmont Sarl elindította a Jumblo-t, amelyikkel ingyen hívhatjuk a magyarországi vezetékes számokat. Az ingyenes országok listájában többek között Ausztria, Argentína, Brazília, Belgium, Bulgária, Kanada, Kína, Horvátország, Anglia, Írország, Panama, Szlovákia, Japán, Dánia, Finnország, Görögország is szerepel. A szolgáltatással természetesen mobil számokat is lehet hívni, a tarifák ilyenkor is kedvezőek, például a hazai mobilokkal percenként 13 forintért beszélhetünk.
A szolgáltatást az ingyenes országok felé egyenleg feltöltés nélkül is ki lehet próbálni. Ehhez mindössze regisztrálni kell. Ezt megtehetjük a Jumblo szoftveres telefonján keresztül, illetve a weboldalról is. (Akkor jutunk ide, ha Mac vagy Linux felhasználónak valljuk magunkat.) A próbahívások a leírás szerint legfeljebb 3 percesek lehetnek, azonban a próbák során, egyenleg feltöltés nélkül is lehetett tíz percnél hosszabb beszélgetést folytatni.

Ha feltöltjük egy minimális összeggel a számlánkat, akkor 90 napig korlátozás nélkül beszélhetünk az ingyenes országok vezetékes számaival. A Jumbo Fair Usage Policy-ja nem tartalmaz semmilyen megszorítást, hogy ez alatt a 90 nap alatt mennyit beszélhetünk. (Más szolgáltatóknál heti 180 vagy 300 perc szokott lenni a limit.)
A szolgáltatás weboldaláról phone-to-phone hívásokat is tudunk indítani. Ilyenkor a megadott két vezetékes vagy mobil számot kapcsolja össze a rendszer. A Jumblo használható szoftveres telefonokkal, de támogatja a SIP elérést is, így hardveres VoIP telefonnal vagy telefon adapterrel is működik.
Ez utóbbiaknál a SIP beállítás a következő:

SIP port : 5060
Registrar : sip.jumblo.com
Proxy server : sip.jumblo.com
Outbound proxy server : -
Account name : a választott felhasználónév
Password : a választott jelszó
Stunserver (nem kötelező) : stun.jumblo.com

A Jumblo a következő VOIP/SIP kódolásokat tudja kezelni:

G.711 (64 kbps)
G.726 (32 kbps)
G.729 (8 kbps)
G.723 (5.3 & 6.3 kbps)
GSMFR (13.2 kbps)

A korlátozás nélküli ingyenes hívásokkal jelenleg a Jumblo kínálja a legkedvezőbb nemzetközi vezetékes hívásokat, kérdés csupán az, hogy a heti perckorlátozást csak véletlenül nem említik, vagy valóban akármennyit lehet beszélni 90 napig.

Kattintástól a fotóalbumig - számítógép nélkül

A számolatlanul készített digitális felvétel közül a legjobbakat érdemes papírképként, fotóalbumban őrizni. Mindehhez számítógépre és fotólaborra sincs szükség.

A hagyományos fényképezőgép-negatív-fotóelőhívás-papírkép-album folyamatot teljes egészében digitalizálhatjuk és mindezt otthon, számítógép nélkül is megtehetjük. A végtermék pedig olyan, mint egy analóg laborban készült  papírkép.

A kép kinyomtatásához egy kevésbé ismert módszerrel működő, úgynevezett hőszublimációs nyomtatót használtunk. Ennél az eljárásnál három rétegben, hő segítségével párologtatják a papírra képet, majd a negyedik menetben egy védőréteg is kerül a papírra. Az eredmény minősége és tartóssága megközelíti a hagyományos fotólaborban készült képekét.

A SELPHY ES30-ba többféle kazettát tehetünk, ezek mindegyike egyben tartalmazza a papírokat és a színfóliákat. 25, 50 és 100 kép nyomtatásához való készleteket lehet kapni, színes, fekete-fehér és speciális változatban. Egy 10x15 méretű képre jutó ár 50-80 forint. A próbához olyan speciális csomagot használtunk, ami tartalmaz egy negyedik. arany színt is, ezzel tudunk látványos feliratokat, grafikát vagy keretet nyomtatni.

A fényképezőgépből kivett memóriakártyát csak át kell dugni a nyomtatóba, ami képes fogadni a leggyakoribb típusokat. (Annak sincs akadálya, hogy fényképezőgépről vagy számítógépről töltsük át a képeket, USB csatlakozón keresztül.) A kártyán lévő képek azonnal megjelennek  a nyomtató színes kijelzőjén. A magyar nyelvű menüben a kezelő tárcsával lépkedhetünk, így tudjuk kiválasztani, melyik képről és milyen nyomtatást szeretnénk. A Creativ gomb megnyomásával érjük el azokat a funkciókat, amikkel szerkeszthetjük és látványos hatásokkal egészíthetjük ki a képeket. Egyszerűen lehet képkereteket vagy speciális alkalmakhoz illó rajzokat tenni a képre, de igazolványkép vagy egy saját fényképpel díszített naptár elkészítése  sem okoz gondot. Ha minden beállítást elvégeztünk már csak annyi van hátra, hogy megadjuk, hány példányt szeretnénk nyomtatni. A nyomtatás körülbelül egy percig tart, eközben több rétegben kerülnek a papírra a színek és védőréteg. A papírkép azonnal megfogható, száradásra nem kell várni.   

Videók YouTube-ra, iPhone-ra, pillanatok alatt

A multimédiás feladatok közül a legtöbb erőforrásra a videók konvertálásakor van szülkség. Egy USB kulcs méretű, hardveres gyorsítóval azonban töredékére csökkenthetjük a kódolási időt.

Az egyik legtöbb helyen használt videó tömörítési formátum a H264. Ennek a hivatalos neve MPEG-4 Part 10 vagy MPEG-4 AVC (advanced video coding), és ez az MPEG-4 legtöbbet tudó változata, Ez elvileg csak videó tömörítést jelent és a hozzá társított audió kodek neve AAC (advanced audio coding) vagy MPEG-4 Part 3. Ennek a tömörítésnek nagyon sok állítható paramétere van, de ha kiváló kép- és hangminőséget szeretnénk, úgy, hogy az eredményül kapott fájl mérete se legyen nagy, akkor a művelet még a mai gyors gépeket is alaposan próbára teszi.
A Macintosh tulajdonosok (akik amúgy is előszeretettel használják ezt a kódolást a Windows Media Video-val szemben), egy USB-re csatlakoztatható hardveres tömörítővel többszörösére gyorsíthatják a H264 formátumú fájlok előállítását és közben a számítógép processzorát sem terhelik.

Az elgato turbo.264 készüléket a mellékelt szoftver telepítése után két módon tudjuk használni. Egyrészt a Turbo.264 elnevezésű önálló programmal, másrészt beépül a Macintosh-on futó legtöbb videó alkalmazásba (EyeTV, iMovie, Final Cut Pro, QuickTime Pro), így ha ezekből exportálunk, akkor a formátumok között megtaláljuk a hardverrel támogatott H264 tömörítést is.
Az önálló szoftver használata egyszerűbb már nem is lehetne: csak rá kell dobnunk a program ablakára azt a videó állományt, amit H264-re szeretnénk konvertálni. Ezután ki kell választani, milyen beállításokat akarunk használni. Ezek között vannak előre definiált változatok, iPod-ra, iPhone-ra, Apple TV-re, Sony PSP-re és YouTube-ra. Ezeken kívül egyedi beállításokat is készíthetünk és azokat el is menthetjük a későbbi használathoz. Ezután már csak a Start gombot kell megnyomni és már pörögnek is a gépkocsi műszerfalra hasonlító ablakban a számlálók, amelyek az átalakításból még hátralévő időt és a másodpercenként elkészült képkockák számát mutatják. A sebességet persze igazán úgy lehet értékelni, ha ugyanazt a videót megpróbáljuk a Turbo.264 nélkül is konvertálni. A teszteléshez egy tévéből felvett, teljes képpont-méretű videót használtunk. A QuickTime Pro-ból exportáltunk AppleTV formátumra egy 2 GHz-es Intel Core Duo MacBook-on. A hardveres kiegészítő nélkül 30, az elgato Turbo.264 közreműködésével pedig 6 perc alatt készült el a videó. Ráadásul az első esetben mindkét processzort csaknem teljesen ez a művelet kötötte le, míg a Turbo.264 használatakor a processzorok 10-15 százalékos terhelésen dolgoztak.
A programnak egyszerre több bemeneti állományt is megadhatunk, ezeket sorban egymás után fogja konvertálni. Ha pedig a végeredmény a YouTube-ra készül és előre megadjuk felhasználó nevünket és jelszavunkat, akkor a program automatikusan elvégzi a feltöltést is.

2009. június 14.

Ne vásároljon többet szoftvert!

Egy számítógépen található programok ára általában jócskán meghaladja a hardver árát. Ennek azonban nem kell feltétlenül így lenni. Megmutatjuk milyen ingyenes, online alternatívái vannak a drága szoftvereknek.
Az internetes kapcsolat már természetes, elengedhetetlen része egy mai számítógépnek. Még egy hordozható gép használatakor is előbb keresünk internet csatlakozást, mint áramot. Így azután lassan az is természetes lesz, hogy az irodai vagy multimédiás alkalmazásokat egy webböngésző segítségével érjük el. Ezek az alkalmazások néhány kivételtől eltekintve ingyenesek, a hagyományos, számítógépen futó változattal kompatibilisek és az sem utolsó szempont, hogy mindig napra készek. Így a frissítésekre, az új változatokra sem kell költeni.

Következzen egy lista, hogy a leggyakrabban használt szoftvereknek hol találjuk meg az online megfelelőjét.

Adobe Acrobat 8 - iConv (http://www.iconv.com/)
Adobe Photoshop - Splashup (http://www.splashup.com/)
Apple Aperture 1.5 - Flickr (http://www.flickr.com)
Adobe Dreamweaver CS3, Adobe Flash CS3 Professional - app2you (http://app2you.com)
Desktop calculators - InstaCalc (http://instacalc.com/)
Határidő naptár - Ta-da List (http://www.tadalist.com/)
Jelszó kezelő és úrlap kitöltő - clipperz (http://www.clipperz.com/)
Microsoft Office 2007 - Google Docs (http://docs.google.com)
Microsoft Visio 2007 - Gliffy (http://www.gliffy.com/)
Microsoft Office Outlook 2007 - Gmail (http://www.gmail.com)
Microsoft Outlook, HP fax machine, Printing paper - FaxZERO (http://faxzero.com)
Microsoft OneNote - Stikkit (http://stikkit.com/)
Microsoft Money Plus - Wesabe (http://www.wesabe.com/)
Microsoft Excel 2007- chartAll (http://www.chartall.com/)
Microsoft PowerPoint - Preezo (http://preezo.com/)
MSN Messenger, Google Talk, ICQ, AIM, Jabber, Yahoo! - meebo (http://www.meebo.com)
Munkacsoport eszközök (naptár, fájlkezelő, RSS olvasó, stb.) - Sosius (http://sosius.com/)
SharpReader (Windows), NetNew Wire (Mac OS X), Straw (Linux) - Netvibes (http://www.netvibes.com)
Tennivaló kezelő - Backpack (http://www.backpackit.com/)
Website Analysis Software - Google Analytics (http://www.google.com/analytics/)



2009. június 12.

Vonzó magyar játék iPhone-ra - most ingyen

Golfozott már a világűrben? Vesztette-e már labdáját egy szupernóvában? Ha eddig még nem, akkor most itt a lehetőség, mert ingyen letölthető a Gravity Golf.
Az iPhone alkalmazások száma már meghaladja az 50 ezret és szerencsére egyre több magyar fejlesztésű program is található közöttük. Egy új magyar játék akár a fizika oktatásban is segíthet, mert csak az tud vele jó eredményeket elérni, aki ismeri egy kicsit az égitestek mozgásáról és vonzásáról szóló tananyagot.

A játéknak most a teljes változatát is ingyen lehet letölteni az iTunes Store-ból, így érdemes kipróbálni, milyen érzékkel tudjuk alkalmazni csillagászati ismereteinket.
A 70 pályát tartalmazó játékban a feladat mindig ugyanaz: egy golyót/golflabdát kell célba juttani. A cél egy fénylő csillag, golfütő helyett az ujjunkat kell használni. Így tudjuk kijelölni a labda irányát és az elütés erősségét. A hagyományos golffal ellentétben itt nem a terep adottságokat vagy a széljárást kell figyelembe venni, hanem az adott pályán található bolygók és csillagok vonzerejét. Az egyre nehezedő pályákon egyre több veszélyes objektum van, amelyek elnyelik vagy elégetik a labdánkat. 10 életünk, pontosabban labdánk van és a cél természetesen az, hogy a lehető legtöbb pályát teljesítsük. Az elért pontszám attól is függ, hogy egy pályát hány “ütéssel” tudunk megoldalni. Mindig van lehetőség az aktuális pálya újrakezdésére, amire például akkor van szükség, ha már nagyon sok ütést elpazaroltunk és még mindig nem kerültünk elég közel a célt lejölő csillaghoz. Másik eset, amikor szükség lehet a Reset megnyomására, ha olyan szerencsétlenül ütöttük el a labdát, hogy az pályára állt valamelyik égitest körül. A keringés adatait, azaz hogy milyen messze és merre van a képernyőn már nem látható labda, az adott irányban megjelenő számláló mutatja.

2009. június 11.

Panorámakép készítés iPhone-nal

Sokszor előfordul, hogy egy városkép vagy látványos épület sehogy sem fér rá egyetlen fényképre. Ilyenkor érdemes több felvételből álló panorámaképet készíteni. Ezt műveletet egy ingyenes iPhone programmal is elvégezhetjük.
A panorámakép készítés korántsem olyan bonyolult feladat, mint ahogy azt első pillantásra hinnénk. Az azonban igaz, hogy egy profi panorámához gondos előkészületekre és egy jó szoftverre van szükség. Ha azonban nem nagyítóval fogjuk nézni az elkészült képen az illesztéseket, akkor közel tökéletes panorámaképet készíthetünk iPhone-nal és az ingyenes PanoLab alkalmazással.

A program kezelése rendkívül egyszerű: egymás után rakhatunk képeket egy négyzethálós felületre. Ez a felület egy olyan gömb belsejének felel meg, aminek középpontjából a felvételeket készítjük. Az egyes képeket az érintőképernyőn egy ujjunkkal mozgathatjuk a megfelelő pontra, két ujjunkkal pedig elforgathatjuk. A pontos illesztést a nagyítás bekapcsolása után tudjuk ellenőrizni és korrigálni. A programban tetszőleges számú képet rakhatunk egymás mellé és kiválaszthatjuk, hogy az átfedéseknél melyik felvétel kerüljön felülre. Annak sincs semmi akadálya, hogy a szokásostól eltérően nem vízszintes, hanem függőleges panorámát készítsünk.
A felhasznált képeket közvetlenül a kameráról is kaphatjuk, de elővehetjük már korábban rögzített felvételeinket is. Gyakorlatban érdemesebb ezt a módszert választani, azaz egymás után, mindig egy kicsit elfordulva elkészíteni a fotókat és utána ezekből összerakni a panorámaképet. Így jobban tudunk arra figyelni, hogy egyforma magasságból készüljenek a képek és megfelelő legyen az átfedés.
Ha már nem akarunk több képet hozzáadnia panorámához, akkor mielőtt elmentjük, kijelölhetjük, hogy mekkora képkivágást szeretnénk látni a végleges képen. Az elmentett kép az iPhone kamerájával készült képek mappájába kerül, ahonnan azután áttölthetjük a számítógépre vagy elküldhetjük elektronikus levélben.

Ilyen könnyen még nem nyert DVD-t!

Júniusban könnyen lehet nyerni egy DVD-t, amin a Marlene Dietrich főszerelésével készült Kék angyal című film található és hozzá egy különleges könyvet, ami 1930-ról szól, csak olvasgatni kell az Infonapló bejegyzéseit.
A játékra egy elektronikus levéllel lehet jelentkezni. Az email címet, ahová a jelentkezést kell küldeni, ennek a blognak a bejegyzéseiből kell összegyűjteni. Június első két hetében, összesen 7 bejegyzés végén megadunk egy betűt vagy számot és azt, hogy ez hányadik karaktere az email címnek. Csak a cím elejét kell így összevadászni, mert a vége @gmail.com.
A leveleket június 15 és 19 között várjuk, a nyertesek névsorát június 21-én tesszük közzé.
Kellemes olvasgatást és jó email cím vadászatot!

A megnyerhető, korlátozott példányszámban készült kiadványról itt lehet bővebb információt találni.

2009. június 10.

Hamis fájlnevekkel támadják a hirdetők a fájlcserélőket

Ha fájlcserélőt használ, ne lepődjön meg amikor a legújabb Linux helyett egy Viagra-t reklámozó filmet fog a számítógépén találni. A PeerMatrix rendszerét használó hirdetéseket ugyanis akaratunk ellenére is le fogjuk tölteni.

Egy mai ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány) hír arról számol be, hogy bejelentették a PeerMatrix szoftver legújabb változatát, amely most először lehetővé teszi a reklámozók számára, hogy 200 millió olyan felhasználót érjenek el, akik fájlmegosztó rendszereket használnak.
A program lényege, hogy a Gnutella hálózaton hamis keresési találatokat ad, így az eredeti állományok helyett kéretlen hirdetéseket kapnak a felhasználók. A rendszer a LimeWire, MP3 Rocket, Shareaza és a Gnutella hálózatán működő más P2P klienseket tudja megtéveszteni. A rendszer olyan hirdetéseket hoz létre, amelyek neve azonos azzal amit éppen keresünk.  Ha például valaki a legújabb Terminator filmet keresi, akkor az úgynevezett AdMorph technikával a hirdetők bizonyos fájljait átnevezi terminator.mpg-re és  ezt kínálja fel letöltésre a találati listában. A gyanútlan felhasználó persze letölti állományt és csak annak megnyitásakor, lejátszásakor fogja észrevenni, hogy nem azt kapta, amit szeretet volna. A rendszer eredeti ötletében olyan reklámok megjelenítéséről van szó, amelyek valamilyen ódon azért kapcsolódnak a keresett tartalomhoz, azonban erre nincs semmi biztosíték.
A PeerMatrix üzleti modellje arra épül, hogy ezzel a technikával 200 millió fájlcserélő felhasználót tudnak hirdetésekkel elérni. Pontosabban hamis fájlnevekbe burkolt, kéretlen hirdetésekkel.
Persze igaz, hogy aki fájlcserélőket használ, az meg is érdemli, azonban nem biztos, hogy a P2P hálózatokon található minden anyag illegális. Ha például valaki egy új Linux disztribúciót akar gyorsan letölteni, és helyette egy reklámfilmet kap egy potencianövelő szerről, nem biztos, hogy örül neki. Ez a megoldás majdnem olyan mint a levélszemétben küldött reklámok, ráadásul a PeerMatrix rendszerében nincs semmilyen kontroll, így a hirdetők egészen vad dolgokat is belecsempészhetnek a hamis névvel terjesztett állományokba. Ezek akár futtatható fájlok is lehetnek, ennek pedig hatalmas biztonsági veszélye lehet.

Teljes mozifilm letöltése egy perc alatt: itt az ultragyors internet

Az év második felében vezeti be új szélessávú szolgáltatását a UPC, a Fiber Power 120-at. Mi már most kipróbáltuk, így beszámolhatunk az első tesztek tapasztalatairól.

Ismét egy új szabvány nevét kell megtanulnunk, vagy csak egyszerűen élvezni annak előnyeit. Ez az úgynevezett EuroDOCSIS 3.0, ami lehetővé tesz, hogy a már kiépített hibrid optikai-koaxális kábelhálózaton igen nagy sebességeket lehessen elérni. A hibrid rendszer azt jelenti, hogy a csomópontokig terjedő törzshálózat optikai kábel, a csomópontokat az előfizetői végpontokkal összekötő szakasz pedig koaxiális kábel. A DOCSIS 3.0 újdonsága a csatorna-kötegelés. A UPC mostani tesztjében olyan kábelmodemet alkalmaznak, ami 4 csatorna összefogására alkalmas. Mivel egy csatornán elméletileg 55 Mbit/másodperc adatsebesség érhető el, a négyszerezéssel a sebesség másodpercenként 200 Mbit fölé is mehet. A Fiber Power 120 esetében a maximális letöltési sebesség 120, a feltöltésé pedig 10 Mbit/s.
De hogyan is néz ki mindez a gyakorlatban? A tesztüzem kipróbálásához az új internet bekötése rendkívül egyszerűen zajlott. A UPC szakembere a meglévő koax kábelre egy újabb elosztót szerelt a lakáson belül és erre csatlakoztatta a Motorola SURFboard Digital Voice Modem-et. Ahogy azt a neve is elárulja, ezen telefon csatlakozót is találunk, tehát ha telefonszolgáltatásra is előfizetünk, nincs szükség további eszközre. A bekapcsolás után a modem automatikusan letöltötte a legfrissebb firmware-t. Ezután beállításokat már egy tetszőleges böngészőn keresztül lehetett elvégezni. Esetünkben ez egy MacBook-on futó Safari volt, minden gond nélkül. A beállítás gyakorlatilag mindössze annyit jelentett, hogy regisztrálni kellett annak a számítógépnek a MAC címét, amihez a modemet kötöttük. A regisztráció, firmware frissítés és újraindulás csaknem 10 percet vett igénybe, de ez csak az első alkalommal tart ilyen sokáig.
A mű kész volt, az alkotó (a UPC szakembere) pihent, sőt magamra is hagyott, így kezdődhettek a sebességpróbák. A 120 Mbites sebesség kihasználásához megfelelő hálózati eszközök és szoftverek is kellenek. Vezetékes csatlakozásnál gigabites kártya kell, WiFi-nél pedig valamelyik olyan szabványt használó eszközök, ami képes a több mint 100 Mbites másodpercenkénti átvitelre. Az operációs rendszerek közül a Vista-hoz szükség van az SP1 frissítésre, a Linux, a Windows 7 és a Mac OS X minden kiegészítő nélkül tudja kezelni ezt a sebességet, Windows XP-hez azonban le kell tölteni egy speciális kiegészítőt.


Teszt 1:
Első nekifutásra maradt az eredeti hardver összeállítás: az új kábelmodem vezetéken csatlakozott egy MacBook-hoz. A speedtest.net oldala egy budapesti szerverről 7.2/9.1 Mbites sebességet mért, ami bizony letöltési irányban jócskán elmaradt a várakozástól.

Teszt 2:
Ugyancsak a speedtest.net oldaláról, egy angliai szerverről már sokkal jobb eredményeket lehetett elérni, 34.6/7.7 Mbps volt az átviteli sebesség.

Teszt 3:
A UPC a tesztmérésekhez üzemeltet egy saját mérési oldalt. Érdekes módon ezen sem voltak túl fényesek az eredmények: 7.1/10.0 Mbps.

Teszt 4:
A Datanet is üzemeltet egy sebességmérő oldalt, itt már sikerült kiakasztani a mutatókat. Letöltésnél másodpercenként 110 Mbitet, feltöltésnél 10 Mbitet lehetett mérni.

Teszt 5: Az ultra gyors internet egyik fő felhasználási területe lehet, amikor nagy méretű állományokat töltünk le. Ezt a KFKI egyik FTP szerveréről próbáltuk ki. Itt igazán meggyőző volt az új szolgáltatás: stabil 125 Mbps sebességgel, 45 másodperc alatt jött le egy Linux ISO állomány. Ha például ilyen sebességgel MP3 állományokat töltünk le, akkor 1 perc alatt 15 órányi zenéhez vagy egy teljes mozifilmhez juthatunk.
Videó az ultra gyors letöltésről:
Teszt 6: Végül a Motorola kábelmodemet egy FRITZ!Box Fon WLAN 7270 routerhez kötöttük. Ez a készülék tudja használni a 802.11n Draft 2.0 szabványt, így akár 300 Mbps-es vezeték nélküli adatátviteli sebességre is képes. A WiFi-s hálózat a MacBoook-ot és két Windows 7-et futtató PC-t tartalmazott. Most is az előző tesztben legjobb eredményt produkáló FTP szerverről töltöttünk le ISO állományokat. A vezeték nélküli kapcsolattal 35-40 Mbites sebességet lehetett elérni egy-egy gépnél, de ezt a sebességet a három gépnél egyszerre is lehetett mérni, így összességében 110-120 Mbit volt a másodpercenkénti letöltés.

Az első pár nap alatt a legfontosabb, ami kiderült az ultragyors internetről, hogy annak kihasználásához megfelelő kiszolgáló szerverekre is szükség van. Egy weboldal letöltésnél gyakorlatilag nem lehet észrevenni, hogy 120 Mbites internetünk van, de sajnos még fájlok letöltésekor sem tudja a legtöbb szerver ilyen sebességgel küldeni az adatokat. A feltöltési sebesség azonban általában minden mérésnél elérte a 10 Mbps-et. Persze, ahogy ez a tesztből is látszik, vannak már olyan szerverek, amelyeknél ki lehet használni nagy letöltési sebességet is.
A Fiber Power 120-nak a jelenlegi legnagyobb előnye, hogy egy otthoni vagy kis irodai hálózatnál, több gépet is képes kompromisszumok nélküli, széles sávú internettel ellátni. A hálózat egyes gépei észre sem veszik, ha akár egyszerre több gépen nézünk online HD-s filmeket.
A UPC a tervei szerint az új internetet az év végéig minden szolgáltatási területén bevezeti, az áráról most még csak annyit árultak el, hogy várhatóan nem lesz sokkal magasabb, mint a jelenlegi leggyorsabb csomag ára.

2009. június 9.

A párizsi Disneyland 3D-ben a Google Earth-ön

A Google Earth-ben már eddig is meg lehetett találni sok nevezetes épület háromdimenziós modelljét, mostantól pedig már a párizsi Disneyland minden zegét-zugát bejárhatjuk a programmal.

Ehhez mindössze le kell tölteni az ingyenes Google Earth alkalmazást, ami Windows, Mac OS X és Linux változatban is elérhető a http://earth.google.com/download-earth.html címen. A program telepítése után a Fly to mezőbe csak annyit kell beírni, hogy “Disneyland Paris” és máris a fantasztikus vidámparkban találjuk magunkat. Ha a három dimenziós épületeket alaposan szemügyre szeretnénk venni, akkor feltétlenül kapcsoljuk be a rétegek (layer) közül a “3D Buildings” és azon belül a “Photorealistic” pontot.
Ekkor pillanatok alatt kinőnek a földből az épületek és az egér illetve a billentyűzet segítségével felkereshetjük a meseváros minden látványosságát. Kedvcsinálónak egy videó a nevezetesebb épületekről. http://www.youtube.com/watch?v=slMz0aYKY-Y

A párizsi Disneyland-et bemutató Google Earth réteg elkészítéséhez húsz napig fényképezték a látnivalókat és 85 000 fotót használtak fel, amelyek együttes mérete több mint 450 GBájt volt. Például a Csipkerózsika kastély felületének megalkotásához 2000 fotóra volt szükség. A felhasznált 500 tájkép részlet rendkívül valóságossá teszi a háromdimenziós látványt. A készítők a legapróbb részletekre is figyeltek, mindenütt olyan növényzetet látunk, amilyen a valódii helyszínen van és minden tábla, villanyoszlop, szökőkút, szikla és híd a helyén van. A Google Earth újdonságával a párizsi Disneyland-et megnézhetjük madártávlatból is, de sétálhatunk az utcáin vagy száguldozhatunk a hullámvasutak pályáján.
A legfontosabb látványosságokról egyetlen egérkattintással további információkat kaphatunk. A szöveges leíráson kívül rövid videók mutatják be működés közben az érdekességeket, például a hullámvasutakat.

2009. június 8.

Mérje meg, milyen a szemmértéke!

Ki tudja jelölni egy  mértani idom középpontját? Meg tudja állapítani, hogy párhuzamos-e két egyenes? Be tud állítani egy derékszöget? Próbálja ki, mennyire csal a szeme!
Ezen weboldalon több feladaton keresztül megmérheti, mennyire pontosan tud “mérni” a szemével, minden segédeszköz nélkül. Hét egyszerű mértani ábra fog megjelenni a képernyőn és ezeket kell az egérrel úgy módosítani, hogy megfeleljenek az adott feladatnak. Először egy négyszöget kell parallelogrammává alakítani, azután egy szakasz felezőpontját kell megtalálni, majd egy szögfelező egyenest kell beállítani.

Ezután egy háromszög illetve egy kör középpontját kell megjelölni, Végül derékszöggé kell hajlítani egy szögszárat és meg kell határozni, hol találkozik három egyenes. Amíg nyomva tartjuk az egeret, addig szabadon mozgathatjuk az elemeket, de amint elengedjük, tovább már nem próbálkozjatunk. Ekkor láthatjuk azt is, hogy mi lett volna a pontos megoldás és leolvashatjuk, hogy ezt mennyire közelítettük meg. A végeredmény ennek a hét pontossági értéknek az összege, ami természetesen annál jobb, minél alacsonyabb.   A teljes feladatsort háromszor kell megcsinálni és ebből alakul ki szemmértékünk átlagos pontossága. Persze ez az érték így önmagában nem sokat mond, éppen ezért azonnal láthatjuk egy grafikonon, hogy az eredményünk hol van a weboldalon eddig végzett mérések között.  

2009. június 7.

Arcfelismerő mosdó csap, email olvasóval

Már mindenhonnan az internet folyik, még a fürdőszobai csapból is. Ráadásul nem átvitt értelemben, mert a legújabb intelligens csaptelep arcfelismerésre és internetezésre is alkalmas.

Az iHouse legújabb terméke, a Smart Faucet kívül-belül a jövőt idézi. A futurisztikus megjelenés különleges szolgáltatásokat rejt. Ilyen például az arcfelismerés, ami leginkább arra használható, hogy a csap minden rendszeres használója pontosan olyan hőmérsékletű és erősségű vízsugarat kapjon, amilyet be szokott állítani magának. Ezt a beállítást csak egyszer kell elvégezni, ha legközelebb a csaphoz hajolunk, pontosan olyan melegségű és erősségű vízsugár fog elindulni, amilyenre számítunk. A biztonság kedvéért vizuálisan is ellenőrizhetjük a hőmérsékletet, mert a beépített kék és piros LED-ek a hideg és forró víz keverésének arányában világítják meg a vízsugarat.

A csap felső részén található (természetesen vízálló) érintőképernyő nem csak az arcokhoz rendelt vízadagolás beállítására szolgál. Segítségével lekérdezhetjük a külső hőmérsékletet, megnézhetjük naptárunkat, így a reggeli tisztálkodás közben megtudhatjuk, milyen találkozóink, megbeszéléseink lesznek aznap. A csodacsap internet csatlakozással és beépített elektronikus levél olvasóval is rendelkezik, így annak sincs akadálya, hogy fogmosás közben átfussuk legújabb email-jeinket.

A világ összes légijárata egyetlen videón

Három  svájci kutatóintézet összegyűjtötte a polgári légijáratok adatait és egy megdöbbentő videót készített arról , milyen csúcsforgalom zajlik a levegőben.
A The Swiss Science Center, az  Institute of Applied Information Technology és a Zurich University of Applied Sciences különleges látványt készített a bolygónk légterében naponta közlekedő utasszállító gpekről. Már a számadatok is elképesztőek: naponta átlagosan 93 000 polgári repülő indul útnak a világ közel 9000 repülőteréről. Az is kiderült, hogy minden pillanatban 8-13 ezer gép tartózkodik a levegőben. A repülők útját a zürichi Technorama kiállítás  Orbitarium elnevezésű háromdimenziós földgömbjén jelenítették meg. A mellékelt videón a 24 órás légiforgalmat  egy perc alatt nézhetjük meg.  Jól látszik, hogy nagyon sok olyan része van a Földnek, ami felett ritkán vagy sohasem halad el repülő, miközben a kontinensek partvonalainak, Európának és az USA-nak a légtere rendkívül zsúfolt. A videóból az is kiderül, hogy nappal sokkal több repülő közlekedik, mert ahogy elér a napfény egy-egy területet, ott azonnal megélénkül a forgalom.
  

2009. június 6.

Windows jelszó feltörése parancssorból

Ha egy PC-t többen használnak, általában jelszavas belépéssel  védik beállításaikat, adataikat. Ez a védelem azonban gyakorlatilag semmit sem ér, segédprogram nélkül is bárki megváltoztathatja, törölheti azt.


A módszer bemutatásával nem szeretnénk mindenkiből hackert faragni, csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy mennyire sebezhető ez a “biztonsági” megodás.
Tételezzük fel, hogy saját jelszavunk nem jut eszünkbe vagy egy családtagunk kért meg, hogy segítünk kitörölni, megváltoztatni elfelejtett jelszavát.
A művelethez nincs szükség semmilyen segédprogramra, a Windows parancssorát fogjuk csak használni. A parancssori ablakot több módon is elindíthatjuk, talán a legegyszerűbb ha a Start menü Futtatás/Run ablakába beírjuk:

cmd

A megnyíló ablakban karakteres felületen írhatjuk be az utasításokat. Első lépésként nézzük meg, milyen felhasználó nevek léteznek az adott számítógépen. Ehhez írjuk be:

Net User

Válaszul egy listát kapunk, ami tartalmazza a PC-n definiált felhasználók neveit. Például: Administrator, Guest, Pisti, Andras, Kati
Esetünkben Kati felejtette el a jelszavát, az övét  szeretnénk megváltoztatni. Ha beírjuk a

Net User Kati

utasítást, akkor egy részletes felsorolást kapunk a Kati felhasználónévhez tartozó paraméterekről. Erre a lépésre a jelszó megváltoztatása szempontjából nincs szükség, azonban akit érdekel, sok információt megtudhat belőle. A jelszó megváltoztatásához adjuk ki a következő utasítást:

Net User Kati *

Ekkor azonnal megjelenik a kérdés, hogy adjuk meg a kívánt jelszót, majd a biztonság kedvéért ismételjük meg. Ettől a pillanattól már az új jelszó lesz érvényes, vagy ha csak Enter ütöttünk, akkor a Kati nevű felhasználó jelszó nélkül is be fog tudni lépni.


Enhanced by Zemanta

2009. június 5.

Zavarja a Firefox 3 intelligenciája? Kapcsolja ki!

A Firefox 3 Smart Location Bar névre keresztelt szolgáltatásnál sokan megkérdőjelezik a “smart” szót és szívesen megszabadulnának ettől az újdonságtól.   Ezt azonban nem lehet egyszerűen megtenni, a böngésző konfigurációs állományát kell szerkeszteni.

Ehhez első lépésként írjuk be a webcím helyére

about:config 

Ekkor egy figyelmeztető ablak fog megjelenni, de azt nyugodtan hagyjuk figyelmen kívül. Ezután a Szűrő/Filter mezőbe írjuk be

urlbar

Ennek hatására csak azok a bejegyzések fognak látszani, amelyek tartalmazzák ezt a kifejezést. Ebben a listában keressük meg a

browser.urlbar.matchOnlyTyped

változót és állítsuk az értékét true-ra. Ezt úgy tudjuk megtenni, ha duplán kattintunk az adott sorra.

Majd keressük meg a

browser.urlbar.maxRichResults

változót és értékét állítsuk 0-ra vagy 1-ra. Ez utóbbi esetén úgy fog kinézni és működni  a webcímek beírására szolgáló mező, mint a Firefox 2-ben.

Ezzel készen is vagyunk, ettől kezdve már nem lesz annyira okos a Location Bar, de talán nem is okoz annyi bosszúságot.


Aki meg van elégedve a Smart Location Bar-ral, de kevesebb találatot szeretne látni, az hagyja  a

browser.urlbar.matchOnlyTyped

értékét false-on és a

browser.urlbar.maxRichResults

változóban szereplő 12-t változtassa meg például 5-re.

A legfrissebb hírek mozgó Google térképen (videóval)

Gyakran előfordul, hogy egy új hírt olvasva, jó lenne azt is látni, hogy a világ melyik pontján történt az izgalmas esemény. A Breaking News Map helyreteszi a híreket.

A Breaking News Map oldalon egy szokásos Google Map fogad, azonban pillanatokon belül megmozdul a térkép és egy buborékban megjelenik a világ valamelyik vezető hírügynökségének legújabb tudósítása.
A buborék oda mutat, ahonnan a hír származik, a térkép középpontja pedig automatikusan ez a pont lesz. A rövidített hírhez gyakran kis kép is tartozik és a végén találjuk a részletes információhoz vezető linket. Az eredeti oldal egy külön ablakban jelenik meg. Hosszas olvasgatásra azonban nincs idő, a térkép már ugrik arrébb, hogy egy másik országban vagy földrészen történt eseményt mutasson. A váltások gyakoriságát a térkép mellett található Speed skálával lehet szabályozni 1 és 5 másodperc között. Azt is be lehet állítani, hogy milyen típusú hírek jelenjenek meg. A Channel listából választhatunk többek között vezető-, politikai-, üzleti., tudományos- és sport-hírek közül. Természetesen egyszerre több csatornát is bekacsolhatunk, ha több minden érdekel.


2009. június 3.

A legjobb ingyenes Menubar kiegészítők Mac-re

Mac OS X képernyőjének tetején található menubar apró ikonjai sok mindent elárulnak számítógépünk működéséről. A következő ingyenes kiegészítőkkel további hasznos információkkal és kényelmes kezelő eszközökkel egészíthetjük ki a menubar-t.


Delibar

Egyszerű del.icio.us kliens, amivel kényelmesen elérhetjük az online tárolt könyvjelző listánkat.

iStat Menus

Gépünk működésének minden részletét megjeleníthetjük ezzel a kiegészítővel. Így például a belső alkatrészek hőmérsékletét, a ventilátorok pillanatnyi fordulatszámát, a hálózati adatforgalom mennyiségét és sebességét, a processzorok terhelését vagy a memória felhasználás.

SpaceControl

Ezzel a kijelzővel folyamatosan láthatjuk, mennyi szabad hely van még a merevlemezünkön és beállíthatunk figyelmeztetést is, ha már nagyon kevés a tárterület, ami a gép lassulásához vezethet.

ClipMenu

A válógólap 8 korábbi tartalmaihoz férhetünk hozzá és ezeket illeszthetjük be dokumentumainkba. A vágólapon tárolt objektumok tetszőleges típusúak lehetne, az egyszerű szövegtől a képekig.

DiggUpdate

Gyorsan és egyszerűen kaphatunk értesítést, ha egy minket érdeklő, új bejegyzés jelenik meg a Digg-en.

Check Off

A menubar-ból elérhető egyszerűen kezelhető emlékeztető lista.

BwanaDik

A hálózati kapcsolatokat lehet ezzel a kiegészítővel szemmel tartani.

Eigenclock

A beépítettnél sokkal több beállítási lehetőséget kínáló óra és naptár.

FMenu

Tetszőleges konfigurálható Growl figyelmeztető, ha számunkra fontos esemény történik a Facebook-on.

Isolator

Ha egyszerre sok ablakkal dolgozunk, akkor ez a kiegészítő ideális megoldást jelent, hogy egyetlen dologra koncentráljunk. Alkalmazásával mindig csak az aktív ablakot fogjuk látni.

WeatherDock

A böngészőknél használt kiegészítőhöz hasonlóan kis ikon mutatják a beállításoknak megfelelő városok pillanatnyi időjárását és az előrejelzést.

HimmelBar

Segítségével gyorsan és könnyen érhetjük el a gépünkön található alkalmazásokat. Használatával sok helyet megtakaríthatunk a dock-on.

ClipboardSharing

A vágólap tartalmát oszthatjuk meg más felhasználókkal. A megosztás a gépen lévő vagy a háózat más gépein bejelentkezett felhasználók között s működik.

PTH iTunes Notifier

Az iTunes lejátszó alapfunkcióit tudjuk a menubar-ról kezelni. Egyetlen egérkattintással lehet elindítani vagy szüneteltetni a lejátszást és számokat ugratni.

IPMenulet

Az aktuális külső IP címet mutatja.

URLWell

A böngészőből tudunk egyszerű egér mozdulattal legördülő URL listát létrehozni, ahonnan később meg is nyithatjuk az elmentett weboldalakat.

MeNotes

A számítógép használata közben felmerült apró ötleteinket, gondolatainkat menthetjük el egyszerűen.

coconutWiFi

Ez a kis buborék jelzi, hogy van-e a közelünkben vezeték nélküli hálózat.

F.lux

A napszaknak megfelelő színárnyalatokba öltözteti a desktop-ot.

Menubar Countdown

Egyszerű visszaszámláló, ami a beállításnak megfelelő hátralévő időt mutatja a menubar-on.

Temperature Monitor

A számítógép egyes részeinek hőmérsékletét mutatja, különböző megjelenítési módokon, amik között időgrafikon is található.

SMARTReporter

Rendszeres időközönként lekérdezi a merevlemezünk S.M.A.R.T. státuszát és ezt jeleníti meg.

Spirited Away

Figyeli a futó alkalmazásokat és automatikusan elrejti azt, amelyik egy beállított ideig nem aktív.

I Love Stars

Az iTunes-ban éppen lejátszott dal értékelést mutatja, azaz, hogy hány csillagot adtunk neki.

Process Wizard

A gépen futó összes folyamathoz hozzá tudunk ezzel a kiegészítővel férni és meg tudjuk változtatni azok prioritását.

InstantShot!

A teljes képernyőről, annak egy részéről vagy egy ablakról készíthetünk képernyőképet, azonnal vagy egy bizonyos időzítéssel.

RSS Menu

RSS és Atom feed-ek figyelését állíthatjuk be ezzel a kiegészítővel. Új bejegyzés esetén figyelmeztetést is kapunk.

WeatherBug

Szintén figyelmeztetés jelenít meg a menubar-on, ha a beállított település környékén szélsőséges hőmérsékleti értékek várhatóak.

AllBookmarks

Az OS X alatt használt összes könyvjelzőhöz egy helyről hozzáférhetünk. A kiegészítő mutatja a teljes Safari, Firefox és Flock bookmark listát.

Pauser

A gépen futó összes alkalmazást megállítja illetve ugyanabból az állapotból folytatja azok futtatását.

Nomu

A NeoOffice dokumentumokhoz és sablonokhoz lehet ezzel a kiegészítővel gyorsan hozzáférni.

Nocturne

Segítségével egyetlen kattintással tudjuk éjszakai üzemmódra, azaz monochrom színvilágra kapcsolni a gépet.